A szent király az egyenes ember követendő példája - Szent István országfelajánlását ünnepelték Székesfehérváron
2026.08.14. - Idén is megemlékeztek augusztus 14-én Székesfehérváron Szent István király országfelajánlásáról. A város fogadalmi ünnepnapjának nyitányaként a Püspöki Palotából méltóságteljes körmenetben vitték a Magyar Szent Család ereklyéit a Szent István király Székesegyházba, majd a püspöki misét követően a Spányi Antal püspök imájával és Dr. Cser-Palkovics András polgármester beszédével folytatódott az ünnepség a Nemzeti Emlékhelyen, Szent István és fia Szent Imre sírjánál.
Felemelő érzés, felejthetetlen lelki feltöltődés volt mindazok számára, akik részt vettek a szentistváni országfelajánlás ünnepén Székesfehérváron. Az ünnepség elején a Helyőrségi Zenekar kíséretével méltóságteljes körmenetben vitték a Püspöki Palotából Szent István hermáját, a szentéletű királynő, Boldog Gizella és Szent Imre herceg ránk maradt relikviáit a belváros szívén keresztül az egyházmegye főtemplomához.
A székesegyházban ugyancsak a Helyőrségi Zenekar nívós kíséretével a Székesfehérvárhoz köthető híres kontratenor, a helyi születésű Csapó József magánénekes és énektanár elénekelte a Panis angelicus című latin katolikus himnuszt.
Spányi Antal megyéspüspök a szentmise elején azt kérte Szent István emlékét ne csak fölidézzük, hanem örökségét tegyük jelenvalóvá. „Misztériumokat szemlélünk, s belőlük erőt merítünk, feladatot kapunk és küldetéstudatunk lesz. Amikor Nagyboldogasszony vigíliáján a szent király, az első Magyar Szent Család ereklyéinek jelenlétében együtt vagyunk, imádkozzunk minden magyarért, imádkozzunk egész Magyarországért kérve Mária oltalmát és Isten áldását!”
A főpásztor köszöntötte a kanonokat, köztük Dr. Dr. Francz Kaspar kanonok urat, a kormányhivatal és a járási hivatal vezetőit, a Fejér Vármegyei Önkormányzat elnökét, alelnökeit, Székesfehérvár polgármesterét és alpolgármestereit, a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem, az egészségügy vármegyei és városi vezetőit és képviselőit, a Hagyományőrző Koronaőrök, a Történelmi Vitézi Rend, a Szent István és Szent Korona lovagrendek képviselőit. Köszöntötte a város plébániáinak képviselőit, az egyházi iskolák igazgatóit és tanulóit, a jelenlévő cserkészeket, valamint a székesegyházban megjelent híveket és mindazokat, akik a Fehérvár Televízión keresztül kapcsolódtak be a közös imádságba.
Spányi Antal püspök szentbeszédében kiemelte, minden ember kötelessége, hogy egész életében becsületesen és egyenesen úton járjon. „Az igaz utat kell választani, amely elvezet a célhoz, Isten országához. Az ember előtt mindig többféle út nyílik meg és mindig van lehetősége azt választani, ami az Isten dicsőségére, az ember javára válik. … Az Isten útján kell járni, mert aki más úton halad, kockáztatja, hogy eltéved, eltékozolja életét és elveszti azt, amit megnyerhetne.” – fogalmazott a főpásztor, majd arról beszélt, hogy az Isten útja lehet keskeny és meredek, de akik az Isten országába hazaérkeztek, azok ezen az egyenes úton jártak. „Nagyboldogasszony ünnepén az egyház ünnepli a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét. Azt az életet ünnepeljük, amely mindig Istenre figyelt, amely az Istennek mindig igent mondott és azt soha nem vonta vissza. Mária mindig ezen az egyenes úton járt, így fogadta Isten minden kegyelmét, amely nem csak öröm vagy dicsőség volt, vagy angyali látogatás, hanem szenvedés, bizonytalanság és félelem is. Mert beteljesedett rajta a prófécia szava, lelkedet a fájdalom hét tőre járja majd át.”
A megyés püspök Szent Istvánt is mint az egyenes úton járó királyt méltatta, aki megismerte a kereszténységet, az egyház tanításának igazságát, szívébe fogadta és életében valósággá is tette. Azt cselekedte, amit lelkiismerete diktált, amit Isten parancsolt és amit az egyház tanított. Így élte az életét. „Az egyenes ember példája a szent király. Aki tisztelettel tudott a másik felé fordulni, aki ellenfeleit is megbecsülte és megtisztelte, aki tudott kemény lenni, amikor arra volt szükség, de elsősorban önmagával szemben. Példát mutatott, hogyan kell szeretettel egymás felé fordulni, amikor fölkarolta az elesettet, a gyámolította a szegényt, amikor védelmezte az arra rászorulót. Példát mutatott és ezzel tanított. Nekünk nincs más dolgunk, mint ezt az szenistváni példát követni, megragadni és a magunk életében is ezt valósággá tenni.”
A főpásztor azzal zárta gondolatait, Szent István öröksége arra kötelez minket, hogy a Krisztustól kapott szeretetet sugározzuk, és ne törődjünk azzal, hogy más mit tesz. Őrizzük a hitet, amit az ősöktől örököltünk, amelyet az egyház újra meg újra fölkínál nekünk: a hittel teli új életet, a bűnbocsánatot, az újrakezdést, a megújulást. Isten erőt ad Szentlelke által, éljük a remény idejét, bízzunk az isteni gondviselésben, amely soha nem hagyott bennünket cserben. „Nincs nép, amely, ha visszatekint a múltjára, ezt a gondviselő Istent jobban tetten érni, mint ahogy ezt tehetjük mi magyarok. Nézhetjük a zivataros évszázadokat, mondhatjuk tragikus a történelmünk, biztos minden igaz, de ott van minden vérzivatarban, minden tragikus időben, mindig ott van velünk az isteni gondviselés, s éljünk szeretetben, egymás tiszteletében, egymás megbecsülésében. Mert ennek hiánya alantas lélekre, hibás jellemre utal. Tegyük, mostantól azt, amit tennünk kell. Hogy a szentistváni úton járva, az Ő országfölajánlása, melyben oltalmat nyert a magyar, a mi számunkra is valósággá váljék. Legyen Szent István király imája, oltalmunk, erőnk, Mária szeretete legyen bizalmunk és reménységünk, s éljük így azt az életet, amelyet az Isten nekünk, magyaroknak szánt. Kérjük hát reménykedve, hittel és bizalommal: Isten áldd meg a magyart!”
A szentmise után a Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben kísérték át a Nemzeti Emlékhelyre, Szent István király és Szent Imre herceg sírjához, ahol a hagyományokhoz a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András mondott beszédet. „Ünnep ez a mai nap azért is, mert most kezdődik a város nagy, összművészeti és kulturális seregszemléje. Amikor büszkének lenni a történelmünkre ugyanúgy fontos, mint megmutatni a mának, hogy ez most is egy szerethető, fejlődő város, amely a mi közös otthonunk. Egy olyan város, ahol minden nehézségünk, kihívásunk és meglévő problémánk ellenére is szeretünk élni, és amiért szeretünk tenni.”
A polgármester arról is szólt, különösen szimbolikus, hogy az idei Királyi Napok nem egy hétköznapi napon, hanem éppen a fogadalmi ünnepen kezdődnek. Mint mondta, ez valódi ünnep hitéleti és közösségi szempontból egyaránt. „Mert mikor, ha nem ebben a rohanó és sokszor értékvesztett világban fontos az, hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, azokat a közös értékeket, amelyek mellett ki tudunk állni, és amelyek összekötnek bennünket. Fontos, hogy végre legyenek olyan napok, időszakok és ünnepek, amikor nem azt keressük, hogy mi választ szét bennünket.” – hangzott el a beszédben.
Az ünnepi beszéd után Spányi Antal megyés püspök elimádkozta a szentistváni országfelajánló imát, majd dr. Cser-Palkovics András polgármester, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke közösen koszorúzta meg Szent István király és Szent Imre herceg sírját. A koszorúzást követően a résztvevők elénekelték a Boldogasszony Anyánk himnuszt, és ünnepélyes menetben visszakísérték a Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotába.
További fényképek, valamint videó hamarosan itt megtekinthető lesz.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk