Tájékoztatás a Bazilika felújítási munkáiról
A székesfehérvári Szent István Bazilika tetőszerkezeti és homlokzati elemeinek műszaki állapota szükségessé tette, hogy tudatosítsuk, a templom közvetlen, külső 2-3 méteres körzetében, tartózkodni baleset és életveszélyes. A templomot körbekerítettük, a megrepedt, kibillent elemeket lebontottuk, a bejáratok fölé védőtetőt ácsoltunk a beleset megelőzése végett.
Az okok tisztázása, a kármegelőzési és stabilizálási munkák meghatározása, tervezése megtörtént. Az ideiglenes stabilizálási, kármegelőzési munkák, részben elkészültek, részben előkészítés alatt vannak.
Egyidejűleg széles körű összefogást és gyűjtést indítottunk a bazilika teljes helyreállításának céljából. Székesfehérvár Önkormányzata és Magyarország kormánya jelentős támogatást adott a szükséges munkák elvégzéséhez, de civil szervezetek, egyházközségek és magánemberek is adományokat ajánlottak fel. Így lehetőség nyílt a Bazilika teljes külső felújításának megcélozására (tetőszerkezet, homlokzat és kapcsolódó épületszerkezetek). Ennek első lépéseként megindítottuk a teljes külső felújítás tervezését, Örökségvédelmi engedélyeztetését.
Reményeink szerint még az idén, de legkésőbb jövő tavasszal elindulhat a tetőszerkezet, majd a homlokzat felújítási munkája.
Hálás szívvel köszönjük az eddig beérkezett adományokat, támogatásokat és a továbbiakban is várjuk a jó szándékú segítséget. Az adományokat csekken is be lehet fizetni (CIB 10702105-19821780-52000001) melyet a templomokban lehet kérni, vagy igény szerint az Egyházmegyei Hivatal postáz.
2014. szeptember 18.
Sajnálatos módon a Bazilika szerkezeti állapota olyan állapotba jutott, ami azonnali intézkedést kíván az egyházmegyétől. A tetőszerkezet megrogyása miatt július elején leomlott a templom egyik fő homlokzatai eleme, és továbbra is hullik a vakolat, a tégladarabok a homlokzatról. A jelenlegi állapotok miatt a Bazilika erőjátéka átrendeződött, amely miatt a falazott szerkezetek, és ezzel együtt a belső tér, a freskók is veszélyeztetve vannak. Az egyházmegye jelenleg elterelő korlátokkal biztosítja a baleset és életveszély elkerülését.
Az eddigi állapotfelmérés szerint már nem elég a bajok felszínes orvoslása, hanem szükségessé vált a Bazilika felújítása. Ez azonban felülmúlja a Székesfehérvári Egyházmegye anyagi erejét. Az egyházmegye a saját forrásainak biztosítása mellett megkereste az illetékes kormányzati, önkormányzati hivatalokat és gyűjtést hirdetett meg a cél megvalósításáért.
A megkeresés eredményképpen 380 milliós rendkívüli kormányzati támogatás rendeltek el a Bazilika felújítására. A támogatást Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár jelentette be. A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök külön keretéből 380 millió forinttal támogatja a székesfehérvári Bazilika felújításainak munkálatait, hogy az minél hamarabb visszakaphassa szépségét és jó fizikai állapotát.” – ismertette a kormányülésen meghozott döntést Soltész Miklós.
Most még nem lehet teljes bizonyossággal megmondani, mekkora felújításra – akár a teljes tetőszerkezet cseréjére lehet szükség –, de félmilliárd forint körüli összegre becsülik eddig a munkálatok költségeit, amelyhez Székesfehérvár Önkormányzata is hozzájárul. Azt a javaslatot terjesztem a közgyűlés elé, hogy a város önkormányzata százmillió forinttal járuljon hozzá a Szent István Bazilika homlokzatának és tetőszerkezetének felújításához.” – nyilatkozta dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Spányi Antal megyés püspök a bejelentés napján köszönetet mondott a kormánynak és a városnak a támogatásért. „Külön öröm számunkra, hogy amikor az ország ünnepel, hisz Nagyboldogasszony ünnepe van, akkor érkezett meg hír a segítségről. Úgy gondolom, hogy 1-1,5 év alatt ezt a munkát el tudjuk végezni, már készülnek a tervek a felújításra. Az egyház is hirdet természetesen gyűjtést, és reméljük, hogy a bejelentést követően sokan adakoznak még a nemes célért."
2014. augusztus 16.
A támogatók adományaikkal az alábbi számlaszámon tudják segíteni a felújítást:
CIB 10702105-19821780-52000001
Kapcsolódó hírek:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk