Egyházmegyei Zarándoklat Bodajkra - beszámoló

2024. 09. 14. | | 2024. 09. 16.

 

 

Mária boldog volt, mert mindig Isten jelenlétében élt – A Bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhely 2024-es búcsúja

2024.09.15. – Szeptemberben ünnepli a Bodajki Segítő Szűz Mária-kegyhely legjelentősebb ünnepét. A kedvezőtlen időjárás ellenére sokan érkeztek idén is gyalogosan Bodajkra, hogy a Szűzanya szent nevének ünnepéhez közel eső hétvégén imádsággal hozzák el a bodajki Máriához kéréseiket vagy éppen hálájukat az imameghallgatásokért. A főbúcsú előestéjén Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mutatott be szentmisét, a búcsú napján pedig a hagyományoknak megfelelően Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök.

A kétnapos búcsú kezdetén a zarándokokat a tőle megszokott szeretettel és örömmel köszöntötte Mórocz Tamás kanonok, a bodajki kegyhely igazgatója. Az együtt ünneplés az egyházban mindig nagy ajándék, milyen jó az egy test közösségében, Krisztusban egységben lennünk. Jó itt a búcsújáró helyen az édesanya szívével megélni a fogadott fiúság kegyelmét. Hiszen sok nehézség van a világban és a személyes életünkben is, amelyben szükségünk van az anyai szeretetre, az anyai szívre – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a búcsúnapokat a plébános, és arra biztatta a híveket, merjenek gyermeki szívvel kérni és megnyílni a Szűzanyának. Mint mondta, Bodajk ebben tud segíteni, mert a múltban gyökerező gazdagsága a Magyar Szent Családhoz köti a kegyhelyet. Nagyon időszerű beszélni a családokról és arról, amit Szent István kijelölt ezen a helyen is, hogy Istennel olyan mélységben találkozzunk, amely megérint minket édesanyján keresztül. Ezt a találkozást éljük át minden búcsúban, minden zarándoklaton. Bodajkra is el kell jönni, hogy megérezzük, Isten jelen van. Azzal a csodálatos tapasztalattal térjünk aztán haza, hogy nem vagyunk egyedül, mert Istennel lehetünk a mindennapokban. A plébános megköszönte, hogy a liturgiájában gazdag bodajki ünnepnapokra az egyházközség, a plébánia munkatársai vállalták a sok előkészülettel járó munkát, személyes szolgálatukkal és nyitott szívvel várták a zarándokokat.

A közös Szentlélek-hívás és a több évszázados szép fohász, a lorettói litánia imádsága után a főbúcsú előesti szentmiséjét Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mutatta be a pilisvörösvári énekkar zenei szolgálatával.

Beszédében a püspök arról tett tanúságot, miért mondjuk a Szűzanyát Boldogságosnak. Mit jelent ez az Ő életében, és mit jelent a mi életünkben a boldogság? Mi volt a Szűzanya boldogságának a titka. A főpásztor mindenekelőtt a Szűzanya bensőséges kapcsolatát emelte ki Istennel. Mint ahogy egy lelki író megfogalmazta, előbb fogadta a szívébe, mint a testébe Jézust. Elmondta, minden életkorban járható út ez, hogy befogadjuk Istent az életünkbe, és mindenben az Ő szolgálatára akarjunk lenni. Akkor a Szűzanyához hasonlóan megismerjük a földi boldogságot.

A püspök a Szűzanya Istenre figyelő személyiségét is hangsúlyozta, aki el-elgondolkodott Isten szavain és üzenetén. A mi boldogságunkért is szükség van arra, hogy elgondolkodjunk az evangélium üzenetén. Sokszor akadályoz minket a rohanás, a felületesség, hogy elmélkedjünk Jézus üzenetén, pedig számos dolgunkban eligazítást kaphatnánk, ha Isten szavaira jobban odafigyelnénk.

Végül a Szűzanya boldogságáról elmélkedve Veres András püspök arra hívta fel a figyelmet, fontos, hogy ne csak Istenre figyelő emberek legyünk, hanem Krisztus-követők is. Az életünket nemcsak részben, hanem egészben alakítsuk az evangélium szavai szerint. A Szűzanya azért volt boldog, mert egészen odaadta életét az Isten szolgálatára. „Legyen nekem a Te szavaid szerint.” Ha ezt bármilyen élethelyzetben komolyan vesszük, akkor megtaláljuk a boldogságot. Ha bűnbánatot tartva, Isten szeretetében bízva élünk és cselekszünk, akkor biztosak lehetünk, hogy Isten beteljesíti ígéretét, mert Ő boldogságra teremtett minket. Ha ebben megrendül a hitünk, nézzünk utána, milyen Istenben hittünk, mert az igaz Istenben nem csalódhatunk. Ha nem Isten útján keressük a boldogságot, hanem az élvezetekben, a hedonista felfogásban, sosem érjük el a tartós boldogságot. Ha az evangélium útján keressük azt, akkor rátalálunk. Mert a lelki békét, az örömöt csak Isten tudja megadni.

Az előesti szentmise után a templomi virrasztáson a bodajki lelkipásztori körzet 16 településének képviselői, munkatársi közösségei szolgáltak imádságos áhítattal.

Másnap Spányi Antal megyés püspök a főbúcsúi szentmisén arról elmélkedett, a Szűzanyát kell követnünk abban is, hogy mindig Isten jelenlétében kell élni a mindennapjainkat. Hogy Isten eszközei lehessünk az örömhír hirdetésében.

A keresztény embernek, aki Máriára emeli tekintetét, meg kell sejtenie az Ő titkát, és Isten jelenlétében kell élnie. Ő számunkra is kitárja szívét, kinyújtja ölelő karját. Szeretete olyan végtelen, hogy még a bűneink sem szakítanak el tőle, még tévelygéseinkben sem hagy el, inkább Egyszülött Fiát adja értünk, hogy a keresztfán megsemmisítse bűneink adósságlevelét.

Isten jelenlétben élni nem képzelgés, nem jámbor elgondolás, amit az ábrázolásokban látunk. Ő velünk van valóságosan, ahogy azt Mária látta, ahogy azt Szent István megértette és megsejtette. Isten közel van hozzánk, nemcsak ezen a kegyhelyen, nemcsak a templomainkban vagy életünk különleges kegyelmi pillanataiban, hanem mindig. A hétköznapokban Ő ad erőt a helytálláshoz, Ő ad erőt a jóra, amikor nehéz. Ő ad készséget a bűnbánatra, amikor rádöbbenünk, hogy engedtünk a kísértésnek, a csábításnak, és rájöttünk, nem lettünk boldogabbak, önmagunkat szegényítettük el. Ő az, aki erőt ad az Isten dicséretre vagy a másokért végzett engesztelésre, hogy a bűnösökért is tudjunk imádkozni. Mert ha a keresztény ember Isten jelenlétét keresi, el kell mélyülnie az imádságos életben.

A főpásztor azzal zárta gondolatait, van miért hálát adnunk Istennek. Amikor észrevesszük jóságát, amikor megtapasztaljuk, hogy valóban mellettünk állt, amikor nehéz helyzetben voltunk és nem tudtuk, mit kellene tennünk. Amikor megsegítette imádságaink által szeretteinket, hálát kell adunk szeretetéért, jóságáért. Dicsérni és magasztalni is kell Istent, mert Ő szent, a világmindenség Ura, aki számít ránk, aki helyet készít a mennyországban, és vár bennünket az Atyai ház örömébe. Ha megtanuljuk Máriát szemlélni úgy, hogy mindezt az Ő életében megsejtjük, ha látjuk a szenteket, akik ezt megvalósították, ha megtaláljuk Szent István és a Magyar Szent Család életében, hogyan hatott ez egyéni és családi életükre, vagy ezer év múlva is az egész nemzet életére, akkor gazdagabbak leszünk. Isten jelenlétében tudunk élni, és megmutatjuk a világnak ennek örömét, boldogságát.

Az ünnepi szentmisét a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium harmadikos diákjainak éneke tette szebbé, emlékezetesebbé.

A bodajki búcsú a hagyományos oltárkerüléssel és keresztútjárással, valamint a közös imádsággal zárult. A jövő évi Szentév ajándéka lesz, hogy a Mária-búcsúra Bodajkra viszik majd a Magyar Szent Család ereklyéit Székesfehérvárról, megemlékezve bodajki imádságukról.

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk