| 2025. 08. 29.
Papnak lenni a harmadik évezredben – A székesfehérvári egyházmegye papjainak 2025-ös közös lelkinapja Bodajkon
2025.08.28. – A székesfehérvári egyházmegye papjainak hagyományos közös zarándoklata idén is Bodajkra vezetett, a Mindenkor Segítő Szűzanya kegyhelyére. Spányi Antal püspök 21. alkalommal hívta egybe paptestvéreit, közös gondolkodásra, örömteli találkozásra. A lelkinap előadásai az igehirdetés küldetését, a szentségek kiszolgáltatásának és a közösség erősítésének módját járták körül a XXI. századi papi szolgálatban, valamint azt, milyen feladatai vannak egy igazi mai Pásztornak.
Szakács Péter megbízott irodaigazgató Szent II. János Pál pápa 1994-ben, a 2000-es jubileumra írt Tertio Millenio Adveniente (A harmadik évezred közeledtével) kezdetű apostoli levele első fejezete (Jézus Krisztus ugyanaz, tegnap és ma (Zsid13,8)) alapján a megtestesüléséről beszélt és annak pozitív hatásairól a világra és személyes életünkre. Előadásában utalt Szent Bernát egyik homíliájára, melyben arról beszélt, mióta ember van a földön, soha nem függött még ilyen súlyos dolog a teremtett ember beleegyezésétől, mint a Szűzanya beleegyezése. És bár megfontolt és biztosan átimádkozott beleegyezés volt, hogy legyen meg az Úr akarata, de előre nem látható dolgokon alapult. Az Istenbe vetett bizalma alapozta meg, hogy igent tudott mondani a Megváltó születésére. Ennek fényében kell saját igenjeinket, beleegyezéseinket is megvizsgálnunk. Péter atya arra is felhívta a figyelmet, hogy a Galata levél alapján a Szentatya kihangsúlyozta: Isten Fiának megtestesülése, születése és a világba küldése által jött el az idők teljessége, ahogy Pál apostol is írja. De az idők teljességének értelmezése veszélyeket rejt, hozhat álkérdéseket és álválaszokat, amennyiben félreértelmezzük. Az első ilyen, hogyha Jézus elküldésekor jön el az idők teljessége, akkor mi most ugyanezt a teljességet érjük-e el? „Jézus missziós parancsával igazából az egyetlen statikus pont az apostolok életében az Ő jelenléte. Ahova éppen mennek, elkíséri őket, velük van, de a küldetésük egészen dinamikus, mindenkihez szól, és úgy kell, hogy beteljesítse az idők teljességét, hogy közben ők munkálják ezt a teljességet, folyamatosan fejlesztik és talán változtatják is, jobbá próbálják tenni” – hangzott el az előadás kezdetén, majd következett a második álkérdés. Most nem tapasztalunk-e egy új Ószövetséget, amiben elveszítettük ugyan az Isten Fiát, de várjuk, hogy újra eljöjjön. Addig lehet a törvény és a próféták szerint élni újra, és lehetünk-e újra valamilyen jó értelmű farizeusok. „Az idők teljessége az nem egy új Ószövetséget hoz számunkra, hogy most várjuk, hogy Jézus újra eljöjjön, és addig azt tehetjük, amit szeretnénk. Hanem éppen azt kéri tőlünk az idők teljessége, hogy ne farizeusok legyünk, akik bár az írásokat ismerik, de a szívük, szemük nincs nyitva arra, hogy meglássák a velük szemben álló Istent. Mert éppen az a feladatunk, hogy fölismerjük, hogy Isten hol van jelen az életünkben, és hol találkozunk vele, még akkor is, hogyha nem pontosan úgy, ahogyan várjuk, hanem valamilyen másféle módon” – mondta Péter atya, majd rátért a harmadik álkérdésre: hogyha Jézusban van a teljesség, akkor most nem élünk a teljességben, mert Ő a Mennybe ment? Vagyis létezhet valamilyen csökkenő vagy növekvő tendencia az idők teljességében? „Éppen II. János Pál pápa emeli ki, hogy az Isten fiának elküldése feltétele volt annak, hogy Jézus feltámadása és mennybemenetele után elküldje nekünk a Szentlelket. Tehát az idők teljessége az úgy jön el, hogy Jézussal megvalósul, és utána nem eltűnik az ő mennybemenetelével, hanem a Szentlélek kiáradásával folytatódik” – fejtette ki Szakács Péter atya, és végül arról beszélt, Mária egyik megszólítása: örömünknek oka, mert Ő a jézusi szeretet felé indít minket. Az idők teljességének megtapasztalása az életben számunkra olyan öröm, ami dinamikus. Nem mindig ugyanannyira érződik, mint ahogyan a Szűzanya sem mindig pontosan ugyanakkora örömöt érzett. „Az idők teljességének megtapasztalása, Jézus eljövetelének megtapasztalása, Jézus személyességének megtapasztalása és a világban való jó megtapasztalása, ez mind lehet örömünk oka. Ami a személyes öröm, ami az Istentől fakadó öröm oka” – hangzott el zárógondolatként az előadásban.
Száraz László atya, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa a Papi Kongregáció által 1999-ben kiadott: A pap, az ige hirdetője, a szentségek kiszolgáltatója és a közösség vezetője a harmadik keresztény évezred távlatában című dokumentuma alapján arra reflektált, ki is az igehirdető pap, hol van Ő jelen ebben a szolgálatában, hogyan éli meg, milyen kihívást jelent ez a mindennapokban? Az előadásban elhangzottak az igehirdetés szolgálatában megjelenő kísértések, amelyeket a világ hordoz, és amelyeknek az igehirdető óhatatlanul a hatása alá kerül. Emberileg ezek a reflexek teljesen érthetőek, de lehet és fontos is harcolni velük. „Hogy hol van itt az áttörés, hogy hogyan lehet tényleg az örömhírt, örömhírként továbbítani az evangéliumot, evangéliumként továbbajándékozni egy közösségnek? … A dokumentum felhívja a figyelmet a személyes imádságra, hogy minden homília igazából véve a személyes imában gyökerezik. A prédikáló papnak a személyes, elmélkedő imájában. Amikor én egy evangéliumi szakaszról prédikálok, vagy elmélkedem először, ugyanez történik. Jézus mellé szegődöm, aki bevezet engem abba a szentírási szakaszba mint misztériumba, ahol ő lakik. Mert minden szentírási szakaszban valamiféleképpen ott lakik az Úr. Mert ő az Ige. És az elmélkedésben az történik, hogy engedem, hogy Ő oda bevezessen. Nagy szeretettel meginvitál, hogy vele együtt lássam a tékozló fiú történetét, vele együtt lássam a drachmák példabeszédét, vele együtt lássam a saját életének egy-egy eseményét” – emelte ki Száraz László atya, majd azzal zárta gondolatait, hogy Loyolai Szent Ignác nem véletlenül nevezte a szentírási szakaszokat misztériumoknak. Egy-egy perikópa egy-egy misztériumot hordoz. „Jézus engem oda bevezet az elmélkedés során. Nem egyedül töröm a fejem, nem egyedül prédikálok magamnak, hogy aztán tartalmasabban prédikálhassak másoknak, hanem Ő szegődik mellém. Ő értelmezi az Írásokat, mint annak idején az emmauszi tanítványoknak tette. És ezt a Szentlélek által teszi, aki az én életemben ott van keresztségem folytán, a papszentelésem folytán. Ennek megtapasztalása, hogy Jézussal együtt vagyok egy szentírási jelenet világában, misztériumában. És ebből a tapasztalatból öröm fakad, és nyilvánvalóan megfelelő megfogalmazással megszületik egy homília, egy prédikáció, amely nem lesz minden tekintetben tökéletes, talán nem lesz félelmektől mentes, talán hordozza néha magában a különféle megfelelésekre való odafigyelést is. De a mélyén ott van az a gyönyörű tény, hogy nem vagyok egyedül, amikor az Igét hirdetem. Maga Jézus van jelen az igehirdető pap személyében. És akkor a közösség tudja úgy fogadni a szavaimat, hogy azok nem az én szavaim. Megérzi a szívem mélyén azt az életet, amely a szavak mögött van, hogy ezeknek a szavaknak a szívében igazából véve Jézus rejtőzik” – biztatta paptestvéreit Laci atya.
Hajdu Ferenc helynök gondolatai a szentségek kiszolgáltatójáról szóltak, aki a szentségeken keresztül odakapcsolja Krisztushoz a híveket. Folytatva a vatikáni dokumentum kifejtését, kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy a szentmise időpontja alkalmazkodjon a hívekkel egyeztetett időponttal, hogy minél többen vehessenek részt a legszentebb áldozat bemutatásában. Majd arról beszélt, hogyan tudjon egy mai pap a mindennapokban vonzóan szentmisét bemutatni. Személyes tanúságot tett arról, hogy gyermekként, otthon eljátszotta a szentmisét, a pap szerepét, annyira tetszett neki, ami a szentmisében történt. „A szentmisével a hivatásunk gyökerére találunk rá – emelte ki aztán Feri atya, aki arra kérte a jelen levő papságot, gondolja át, alárendel-e mindent annak, hogy az élete csúcsaként, forrásaként mutassa be a szentmisét. Majd a szentgyónás kegyelmi lehetőségeiről beszélt, a gyóntató pap személyéről, aki alkalmas időt szán híveire, külön a lelkivezetésre is. Példaként hozta Passau püspökét, aki úgy fogalmazott, hogy a szentgyónás kihalóban lévő szentség. De, amikor van egy állatfaj, ami elkezd kihalni, akkor nagyobb figyelem irányul rá, több mindent megtesznek azért, hogy életben tartsák. Sok mindent kell tehát megtenni, hogy a szentgyónás is ismét feléledjen. „Amivel biztos, hogy sokat tudunk segíteni, az a tékozló fiú történetébe való belehelyezkedés: én mint gyóntató, ebben a történetben hová helyezem el magam? Tudok-e az az idősebb testvér lenni, aki örül annak, hogy valaki akár hosszabb idő után, de visszatért? Látják-e rajtam azt az örömet, amikor gyóntatok, amivel a bűnbánat szentségét ismét életre tudom kelteni, hogy aztán majd az Eucharisztia ünneplésének méltó módját tudjuk együtt megvalósítani” – fejezte be előadását Ferenc atya.
Szilágyi Szabolcs, piliscsabai plébános az isteni irgalmasság megtapasztalásáról, a szeretetből hozott áldozat felvállalásáról és a lelkipásztori szeretet konkrét megéléséről osztotta meg személyes gondolatait paptársaival. „Az egy lelki tény, hogy az tud szeretni, aki maga is szeretetet tapasztalt meg. A kérdés akkor úgy merül fel, hogy hogyan tudnám megtapasztalni azt, hogy szeretnek engem? Hogyan tudom átélni azt, hogy Isten szeret engem? Mert ha ezt valahogy átélem és megtapasztalom, akkor tudom átadni a többi embernek” – kezdte gondolatait Szabolcs atya, majd arról beszélt, milyen pszichés és lelki akadályai vannak annak, hogy megéljük azt, hogy valaki szeret minket. Szabolcs atya Lukács 2,11-ben leírt igét emelte ki, amikor Jézussal tartottak tanítványai és még sokan, mert megtapasztalták szeretetét, hogy Ő valóban szeret. „A szeretet mértékegysége az idő. Akivel, amivel több időt töltök, azt jobban szeretem. De akivel, amivel több időt töltök, az hatni is tud rám. Ezért, ha az imára odaszánjuk az effektív, tényleges időt, akkor esélyt adok arra, hogy Isten hasson rám, és esélyt kapok arra, hogy valamilyen módon konkrétan megtapasztalhassam az Ő szeretetét” – osztotta meg tapasztalatát Szabolcs atya, majd Márk 3,14 igehelyet idézte, miszerint Jézus kiválasztotta tanítványait, hogy vele legyenek, és elküldte őket. „Tehát először is kiválasztotta őket, hogy vele legyenek. A küldés, hogy pasztoráljunk, az csak következmény. Jézussal kell tölteni időt, és ebből a vele töltött időből fakad, – amit ott hallunk, kapunk, tapasztalunk – az, amit továbbadunk. És akkor ez biztosan jó lesz” – mondta Szabolcs atya, és azzal folytatta gondolatait: legyen napi egy óra plusz ima, ami megtart, és amiben valamilyen módon, ha nem is érzelmileg, de kegyelemként meg lehet tapasztalni, hogy Isten igent mond ránk, hogy Isten szeret minket. De tudatosítani kell, hogy a szeretet áldozattal jár. Teréz anya azt mondta, hogy a szeretet az áldozatokból táplálkozik. Csak úgy tudunk adni, hogyha valamit megvonunk magunktól szeretetből. Végül két tévedésre is felhívta a figyelmet, amibe könnyű belemenni, de zsákutca és nem katolikus. Az egyik a liberális, a másik a konzervatív. Mint elmondta, a liberális nem tesz mást, mint a személyt abszolutizálja, és a törvényt zárójelbe teszi. A konzervatív pedig a törvényt abszolutizálja, és a személyt teszi zárójelbe. „Elég könnyű liberálisnak lenni és azt mondani, hogy igen, itt ez a személy, és mivel fél a gyóntatószéktől, a bűnei kimondásától, ezért neki nem kell gyónnia. Miközben akkor teszek jót, ha a személyt és a törvényt jól kapcsolom össze, és igazságban szeretek. … Igazságban szeretni azt jelenti, hogy az igazságot adott esetben és megfelelően, de elmondom. Még akkor is, ha fájdalmat okoz is. De nem azért mondom, hogy fájjon, hanem azért, mert igazságban szeretem a másik embert.”
A papi zarándoklaton az egyházmegye papságával közösen mondott szentmisében a főpásztor azt hangsúlyozta, a papi hivatás Istentől kapott ajándék, az emberek szolgálatára. „Új módon, a mai világnak megfelelő módon kell nekünk betöltenünk azt a küldetésünket, amelyet Krisztustól kaptunk, és amelyet az Egyházban kell teljesítenünk. Szívből kívánom mindnyájunknak, hogy ebben az egyházias lelkületben való szolgálatban erősödjünk meg, és Krisztus örömhírét tudjuk a világban az emberek felé továbbadni.”
A kötetlen beszélgetések, megosztások után a székesfehérvári egyházmegye 21. papi zarándoklata közös imádsággal, szentségimádással zárult.
Berta Kata
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
