Szent Gellért napi pedagógus konferencia - beszámoló

2023. 09. 25. | | 2023. 09. 25.

 

 

Szent Gellért öröksége: csodálkozni, szeretni, a lényeget látni – Szent Gellért-napi konferencia és díjátadó a Székesfehérvári Egyházmegye pedagógusainak Székesfehérváron

2023.09.25. – Szent Gellértnek, a magyarországi katolikus iskolák patrónusának ünnepnapján konferenciát tartottak és elismeréseket adtak át Székesfehérváron, az egyházmegye fenntartásában és a területén működő oktatási intézmények pedagógusainak és iskolabiztosainak. A székesegyházban koncelebrált szentmisével kezdődő találkozón Spányi Antal püspök a hittel, szeretettel és szenvedéllyel tanító Gellért püspököt állította példaképül a mintegy 500 pedagógus elé.

Szent Gellért szenvedélyesen szerette Krisztust, ezért szenvedélyesen szerette az embert – hangsúlyozta a főpásztor ünnepi beszédében. „Ő úgy tekintett minden emberre, mint akit Isten küldött hozzá. Ezért szeretnie kell, tanítani, Isten felé kell vinnie. Küldetésként élte meg, hogy az embert kereszténnyé tegye. A pedagógusnak is szenvedélyesen kell szeretni tanítványait, őértük kell élnie. Segíteni, „csiszolni”, nevelni őket tettekkel, szavakkal, hogy életük teljesebbé váljon, kövessék az Isten által nekik rendelt utat.”

A Székesfehérvári Egyházmegye Szent Gellért-napi találkozója a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban folytatódott. A lajoskomáromi Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai klasszikus zeneművekkel és versekkel, modern szakrális énekekkel köszöntötték a megjelenteknek.

Dr. Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja előadásának fókuszában Szent Gellért öröksége állt a katolikus közoktatás- és felsőoktatásban. „Micsoda Gellért öröksége? Teremtsünk magunkban csendet, és csodálkozzunk rá őszintén a teremtés nagyságára és szépségére. Nézzünk felfelé. Ahelyett, hogy a telefonunkba merednénk. Mert az elviszi az időt. Egy hallgatóm fogalmazta meg: „A mai gyerekeknek nincs idejük, hogy gondolkodjanak”, mert el vannak foglalva a lényegtelen dolgokkal” – hangzott a dékán előadásában, aki arról beszélt, hogy a pedagógus elsődleges feladata, hogy visszairányítsa a figyelmet a lényegtelenről a lényegesre. „Néhány évtizede még azt mondták az oktatáspolitikusok: az iskolának nem feladata a nevelés. Csak tanítani kell. Mára, a mesterséges intelligencia világában egyre nyilvánvalóbbá válik: tanítani (pontosabban: információt átadni és az emberi elmében való rögzítését elősegíteni) a gép is tud. Nevelésre viszont csak az ember képes. Csodálkozni, szeretni, lényeget látni csak mi tudunk. Gondoljunk csak vissza a tanárainkra. Mi volt a fontosabb? A Thalész-tétel megtanulása, vagy az a figyelem, amivel közeledtek hozzánk a tanítóink? – fogalmazott Birher Nándor, majd arra hívta fel a figyelmet, ki kell lépnünk az emberek mesterséges, civakodó, valótlan világából, és be kell lépnünk a valódi, gyönyörű életbe. Abba az életbe, ami nem egyszerűen az élmények szűk és függőséget okozó világa, hanem maga a végtelen örökkévalóság kapuja. „Az ide vezető utat világos szabályok jelölik ki. A jog, az erkölcs és a vallás szabályai. Együtt, kölcsönhatásban. Mert csak az az élet maradandó, amelyik nemcsak azt tudja, hogyan kell élni, hanem azt is: miért él. Ez a természet szava. „… ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg.” … Szeresd inkább, és tégy, amit akarsz” – zárta gondolatait az előadó.

Sokéves hagyománya van annak, hogy Szent Gellért ünnepnapján a Székesfehérvári Egyházmegyében is köszöntik a pedagógusokat és azokat a papokat, akik iskolabiztosként végzik szolgálatukat a katolikus oktatási intézményekben. A találkozón Szalma István EKIF elnök jelentette be az idei Szent Gellért-díjjal kitüntetett pedagógusokat. Az elismeréseket a megyés főpásztor adta át.

A Szent Gellért-érdemérem ezüst fokozatát Fiskálné Székely Márta, a Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda, Kenézné Kiss Éva, a Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola és Pozsonyi Béláné, a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa kapta. A Szent Gellért-érdemérem arany fokozatát Tálosi Valéria, a Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola tanára és Filó Kristóf kanonok-plébános, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium iskolabiztosa vehette át.

Spányi Antal püspök zárszavában megköszönte a pedagógusok nagy felelősséggel és fáradsággal végzett munkáját, és azt kívánta, hogy örömmel tudják végezni hivatásukat Isten áldásával a mindennapokban.

Berta Kata
Képek és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk