Közös Veni Sancte - beszámoló

2022. 09. 02. | | 2022. 09. 02.

 

 

Idén is újabb oktatási intézménnyel bővült a Székesfehérvári Egyházmegye – Immár 21 katolikus iskola közös Veni Sancte ünnepe volt Fehérváron

2022.09.02. – Közös Veni Sancte ünnepi szentmisével nyitotta meg idén is Spányi Antal megyés püspök a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus iskoláinak új tanévét. A Prohászka-templomban tartott ünnepségre a püspöki biztosok kíséretében eljöttek a katolikus oktatási intézmények diákjai és pedagógusai, de részt vettek a szerzetesi iskolák képviselői is. A szentmise elején Szalma István, EKIF elnök mintegy ötszáz tanár és több mint ötezer diák nevében köszöntötte a főpásztort és az oktatási intézmények megjelent dolgozóit. Ünnepélyesen bejelentette, hogy az egyházmegye fenntartásában működő alsó- és felsőoktatási rendszer ettől az évtől ismét új intézménnyel bővült.

A megyés püspök beszédében azt hangsúlyozta, minden iskolai év próbatétel és feladat, helytállásra hív minden pedagógust és diákot, de a családot, a szülőket is. A rendszeres és kitartó munkával lehet csak az Istentől kapott tehetséget kibontakoztatni, hogy az az ember formálódjon ki bennünk, amit az Isten rólunk elgondolt. „Hogy sikerrel tudjuk ezt a tanévet befejezni, először is kezdjük az évet örömben. Engedjük, hogy szívünkben örülni tudjunk a találkozásoknak, az egészségünknek, annak, hogy a feladatokkal meg tudunk majd küzdeni. Legyen öröm bennünk, de nemcsak az évkezdet alkalmával, hanem egész évben. A keresztény ember örömben él, amely hitéből, a Jézusban való belső kegyelmi életből fakad. Abból a szeretetből táplálkozik és növekszik, amelyet el kell fogadnunk másoktól, és amelyet nekünk is másoknak kell adni. Fedezzük fel az örömöt az életünkben! De az öröm mellé kell az akarat is, – mondta a püspök, – megpróbálni az évet úgy megélni a tanításban, a tanulásban, ahogy azt Isten elvárja tőlünk. „Azért adott tehetséget, hivatást, lehetőséget, hogy terve valóra váljék velünk. Kell az elhatározás, az akarat, az odaadottság, hogy az ember egy ilyen tízhónapos feladatot végig tudjon csinálni. Hogy ne lankadjon el a lelkesedése. Fontos, hogy amit elkezdtünk, amibe belevágtunk, azt jól fejezzük be” – hangsúlyozta a főpásztor, majd hozzátette. „Az emberi akaratra épül az az isteni kegyelem, amely megáldja törekvéseinket, szándékainkat, kitartásunkat, lelkesedésünket.”

Spányi Antal püspök végül arra biztatta a gyerekeket, tartsanak ki a jó elhatározásaikban, naponta kérjék a Szentlélek Úristent, hogy segítse őket a tanulásban, mert Isten bőven adja a Lélek ajándékát mindenkinek, aki kéri tőle. „Aki így fordul Istenhez, az feltétlenül megtapasztalja, hogy áldás lesz munkáján, erőfeszítésein. Ha a siker mellett lesznek is kudarcok, örömet fog találni Isten kegyelméből. Így legyen mindnyájunk életén olyan áldás, ami eredményessé teszi törekvéseinket.”

A növendékek a szentmise könyörgéseiben a tanárokért, a diákokért és a családtagokért imádkoztak. Kaszap Istvánhoz, a fiatalok példaképéhez és Bogner Mária Margit hitvallóhoz fordultak, hogy kitartóan végezhessék ebben az évben is a tanulmányaikat.

A szentmise után a főpásztor a templom előtt találkozott az oktatási intézmények képviselőivel, és a diákoknak személyesen kívánt sikeres, eredményes, örömben megélt új tanévet.

Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk