Veni Sancte - beszámoló

2009. 09. 02. |

 

Második alkalommal került megrendezésre a székesfehérvári egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények közös „Veni Sancte” szentmiséje a Székesegyházban 2009. szeptember 2-án. A koncelebrált szentmisére valamennyi intézményből jöttek püspöki iskolabiztos atyák, pedagógusok és diákok; s jelen voltak a szerzetesrendek által fenntartott intézmények képviselői is.

 

iskolazászlókkal a szentmisén

 

A szentmise elején az intézmények nevében Szalma István diakónus, igazgató, az EKIF elnöke köszöntötte Spányi Antal megyéspüspököt. Megköszönte eddigi bátorító és következetes támogatását, és áldását kérte az elkövetkező év munkájára.

Püspök úr homíliájában kiemelte, hogy lelkiismeretünk indítására napról-napra tennünk kell kötelességeinket azzal az örömmel, amely másoknak is örömet szerez. Tennünk kell ezt Isten dicsőségére, egymást segítve, állhatatosan és úgy emberségünkben is fejlődjünk. E kötelességteljesítéshez a természetfeletti erőt az imádságból, lelkiismeretvizsgálatból és a szentségek gyakori vételéből meríthetjük. A Szentlélek segít minket, ha nyitott a szívünk és készséges az akaratunk, és mi is segíteni tudjuk egymást a jóban. Legyen örömünk a jól végzett, lelkiismeretes, Isten dicsőségére emberek örömére végzett kötelességteljesítés!

 

Szentbeszéd meghallgatható:  

 

A szentmisében gyermek, ifjú és pedagógus külön imában is kérte a Szentlélek ajándékát mindnyájunk közös munkájához.

Igazi lelki örömben telt el ez a délután, jó volt együtt imádkozni; megérezni az összetartozás erejét és biztonságát. A mise után a Székesegyház előtti téren püspök atya személyesen köszönt el az ünneplő és útnak induló diákoktól és pedagógusoktól.

Ugrits Tamás
Fényképeket készítette: Lakata Pál

 


 

Előző év beszámolója:

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk