Az EWTN közvetíti a Bodajki Mária-napi búcsút
2022.09.10-11. Délután 5-kor búcsúi megnyitóval, keresztúttal majd este 7 órakor ünnepi szentmisével körmenettel és virrasztással kezdődik szeptember 10-én, szombaton a Bodajki Mária-napi búcsú. Szeptember 11-én, vasárnap reggel 6-kor és 8-kor szentmise, majd fél 11 órakor püspöki szentmise lesz, délután 3-kor keresztút, 5 órakor kezdődik a záró szentmise.
Az idei teljes búcsút az országos katolikus EWTN (volt bonum) tv közvetíteni fogja. A búcsú előtti héten (szeptember 5-10-ig) a kegyhelyre kitelepülve készül a délelőtti műsorsáv, illetve a liturgikus programokat is a kegyhelyről közvetítik.
Vasárnap 10.30 órakor ünnepi szentmisét mutat be Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Ezen a zarándoklaton – hazánk kiemelt kegyhelyére, ahova a hagyomány szerint István király is járt imádkozni fiával, Imre herceggel – a megyés főpásztor kiemelten hívja a családokat az ünnepi szentmisére az egyházmegye legősibb Mária kegyhelyére, hogy közös imádságunk erőt adjon családjainknak a személyes és közösségi megújuláshoz. Adjunk hálát közösen a Segítő Szűzanyának, hogy elvezet minket Szent Fiához, Krisztushoz.
Plakát és részletes programok letöltése: 2022bodajkibucsu_plakat.png (4.7 MB)
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk