A város közös Úrnapi körmenete - beszámoló

2023. 06. 11. | | 2023. 06. 12.

 

  

Mutassuk meg a világnak Isten mélységes szeretetét – A város közös úrnapi körmenete Székesfehérváron

2023.06.11. – Úrnapján idén is megtelt a Szent István király székesegyház, amelyre a hagyományoknak megfelelően a főpásztor egybehívta az egyházközségek képviselőit, hogy együtt üljék meg Krisztus szent Testének és Vérének ünnepét. Arra kérte a híveket, a körmenetben közösen vallják meg hitüket az Oltáriszentségben jelen levő Krisztusban. Az ünnepen részt vettek közéleti vezetők, Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester is.

A város papságával tartott szentmisében Spányi Antal megyés püspök azt hangsúlyozta: az Oltáriszentségben Jézus a legnagyobb szeretetével adta nekünk magát. Ez a szeretet nemcsak szavakat, tanítást, jeleket hagyott ránk, hanem Önmagát, élő jelenlétét ajándékozta nekünk. Erre a szeretetre válaszolnunk kell, elfogadni Őt abban a kenyérben, amely nélkül nem élhetünk. „Amikor hitvallást teszünk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztusban, aki a kenyér és bor színe alatt köztünk maradt, akkor felidézzük nagycsütörtök eseményét. Az Utolsó vacsorán Jézus odaadta a kenyeret, mint önmagát apostolainak, hogy az idők végezetéig emlékezzenek erre. De mi nemcsak egy asztalnál akarunk lenni Jézussal, hanem Őhozzá akarunk kötődni, az ő életét akarjuk folytatni, vagyis keressük a Vele való egységet.”

A főpásztor megemlékezett arról, hogy Ferenc pápa áprilisi magyarországi látogatásán mintegy 11 ezer fiatallal találkozott, akik a Sportarénában mély imádságba merülve, csendben vettek részt az eseményt záró szentségimádáson. „A fiatalok tudták, hogy ebben az odaadottságban, a bensőjükben, a lelkükben a Krisztussal való találkozás pillanatait élik meg. Megtapasztalták azt a szeretetet, amely mindennél erősebb és nagyobb, amely a legfőbb valóság. Szent János mondja, Isten a szeretet. Amikor igazán szeretünk valakit, akkor hordozzuk Őt magunkban, szeretnénk találkozni vele, látni Őt. Ezt segítik a fényképek, az emlékek, földi létünk megörökített pillanatai a születés és halál között. Örök valóság marad számunkra minden emlék. De az igazi szeretet nemcsak birtokol vagy emlékezik, hanem önmagát ajándékozza a másiknak. Naponta törekedni kell rá, és naponta növekedni kell a szeretetben. Megvan a lehetőségünk, hogy felismerjük, a szeretet törvénye nem más, mint úgy szeretni a másikat, hogy az érvényes legyen Isten Országában, az Örök Országban is… Isten Egyszülött Fiát adta értünk, hogy mindaz, aki hisz benne, örök élete legyen. Felelősségünk megmutatni a világnak Istennek ezt a mélységes szeretetét! – hangzott el a főpásztor beszédében.

A szentmise után a megyés püspök vezetésével körmenetben vitték az Oltáriszentséget a belváros szívében, Fehérvár egykori szakrális központjában. Az imádságos menetben a kisgyermekek virágszirmokat szórtak, az egyházközségek képviselői zászlókkal vonultak, a papok, ministránsok és a hívek énekkel kísérték az oltárokká alakított templomajtókhoz, valamint a Szent István Művelődési Ház és a Püspöki Palota bejáratához a szentséget. A négy helyszínen ünnepélyesen hirdették az evangéliumot, és a főpásztor a körbehordozott Oltáriszentséggel a négy égtáj felé mutatva megáldotta a fehérvári polgárokat, az egész világot. Imádkozott, hogy Eucharisztia jelenléte áldás legyen a városban.

A körmenet végeztével a templomba visszatérve az ünnep a litániával és a szentségi áldással zárult.

Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk