Idén is közösen tettek tanúságot Székesfehérváron a város hívei az Eucharisztiáról, arról, hogy Krisztus velünk van. Megtelt a székesegyház Úrnapja alkalmából, amelyre a hagyományoknak megfelelően Spányi Antal megyés püspök hívta püspöki szentmisére és közös körmenetre a város papságát, az egyházközségek képviselőit, hogy együtt tegyenek tanúságot az Úr Jézusba vetett hitükről.
A főpásztor szentbeszédében János evangéliumából idézett: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért..." Az Oltáriszentség ennek a szeretetnek tanúja, amely minden próbát, még a halál próbáját is kiállta. Jézus Krisztus ezzel a szentséggel elszakíthatatlanul velünk maradt, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e szeretetének jelével. Akarunk-e ezáltal Krisztushoz és az egész egyházhoz tartozni. – mondta, majd hozzátette. Úrnapján különleges tisztelettel fordulunk az Oltáriszentség felé, hogy felhívjuk a figyelmet, Krisztust kell hordoznunk magunkban, Őrá kell hallgatnunk, Hozzá kell szólnunk. Ő az, akitől vigaszt és reményt kapunk, amelyet el kell vinnünk másoknak is. Mert Krisztus ránk bízta magát, hogy kínáljuk fel a világnak ezt a bensőséges kapcsolatot vele. Amikor kimegyünk a városba a körmenettel, arról teszünk tanúságot, hogy Krisztus szeretete jelen van az életünkben.
A megyés püspök végül azt kívánta: olyan felelősséggel éljünk a világban, hogy Krisztus jelentétét tudjuk közvetíteni, tiszta szívvel a kegyelem állapotában élve Krisztust dicsőítsük. Így teljen el minden napunk, életünk hátralévő része.
A szentmise után a megyés püspök vezetésével körmenetben vitték az Oltáriszentséget Fehérvár egykori szakrális központjába. Kisgyermekek virágszirmokat szórtak, az egyházközségek képviselői zászlókkal vonultak a menet élén, a papok, ministránsok és a hívek imádsággal, énekkel kísérték az oltárokká alakított a templomajtókhoz és a Püspöki Palota bejáratához a szentséget. A megyés püspök a körbehordozott Oltáriszentséggel a négy égtáj felé mutatva megáldotta a fehérvári polgárokat és az egész várost.
BPK
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk