Szentmise Urunk bemutatása napján - beszámoló

2021. 02. 02. | | 2021. 02. 03.

 


A templom az otthonunk, ahol megtaláljuk Jézust – Szentmise Urunk bemutatásának ünnepén, a Megszentelt Élet Napján Székesfehérváron

2021.02.02. – Jézus templomi bemutatására emlékezve ünnepelték a Megszentelt Élet Napját Székesfehérváron, a Szent Imre-templomban. Szent II. János Pál pápa rendelete alapján ezen a napon még nagyobb figyelmet szentel az Egyház a szerzetesi hivatásokra. A megyés püspök meghívására Székesfehérváron 17 éve adnak hálát együtt az ünnepen az egyházmegye szerzetes közösségeinek képviselői, a Prohászka Imaszövetség tagjai, a plébániákon működő közösségek és a lelkiségi mozgalmak képviselői Istentől kapott elhívásukért.

Spányi Antal püspök hivatali elfoglaltsága miatt az ünnepi szentmisét Ugrits Tamás pasztorális helynök mutatta be a város papságával. A főpásztor nevében köszöntötte a szerzeteseket és szerzetesnőket, a világi harmadrend tagjait, a szerzetesi intézmények tagjait, akik egész életüket Istennek szentelik. Majd a szentmise a hagyományos gyertyaszenteléssel kezdődött, de a járványügyi helyzetre való tekintettel az ünnepi körmenet elmaradt.

Ugrits Tamás atya emlékeztetett a gyermek Jézus bemutatása történetének hátteréről, miszerint Mária és József a mózesi törvényeket betartva, vitték gyermeküket a templomba. „Mi, 21. századi emberek gyakran nagyon féltjük a szabadságunkat. Idegenkedünk attól, ha valaki vagy valami korlátoz bennünket. Azt akarjuk tenni, amit mi akarunk, szeretünk a saját fejünk után menni. A bibliai nép hálát adott a törvényért, mert Isten szeretetét látta benne. Az előírás jó volt, Izrael népe hálát adott a törvényért, mert ez volt az élet útja, ami Isten akaratához, szentségéhez, jóságához igazodott. Aki a törvény útját járta, az azt az utat járta be, amit Isten jónak látott, és az embert céljához tudta vezetni” – hangzott el a beszédben.

A pasztorális helynök személyes példáján keresztül mutatta, mennyire fontos a hívő ember életében a templom. A haldoklók ágya mellett szolgálva megtapasztalhatta, nem a szenvedés, az egyedüllét fáj legjobban az embereknek, hanem az, hogy nem mehetnek templomba. „Ott láthatjuk a templomban a két idős szent embert, Simeont és Annát, akik elteltek Szentlélekkel, akik hordozták a Messiás utáni vágyukat, és igaz emberek voltak. Mintha csak ma történne ez az esemény, mintha a templomba csak idősek volnának” – mondta Tamás atya, majd arra kérte a szülőket, nagyszülőket, vigyék el a templomba a gyermekeiket, unokáikat, hogy ők is emlékezhessenek majd az imádságban, örömben ott töltött időre, hogy érezzék meg, az Isten háza egyben az Ő otthonuk is. „Sok mindent megbánunk, de hogy a templom az otthonunk, azt soha nem bánjuk meg. Fontos, hogy csak az jön el a templomba, akit egyszer fiatalkorában elhoztak, bemutattak ott.”

Ugrits Tamás atya arról is beszélt, hogy Jézus Krisztussal a Világ Világossága érkezett el a jeruzsálemi templomba. Simeon felismerve ezt Izajás jövendöléséből idézett, aki a Szenvedő Szolga képét rajzolta meg szavaival. Aki odaadta életét másokért, engesztelő szenvedésével megváltotta az embert bűneitől. „Megnyilatkozik Krisztus bemutatásában az az egyetemesség, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar, és megmutatkozik, hogy Krisztus a Világ Világossága, de megváltói művének világossága a kereszt sötétségén keresztül teljesül be. … A prófétai jövendölés Jézus küldetéséről mindent elmond. Jel lesz, amelynek ellene mondanak, sokak bukására és sokak feltámadására lesz. Mintha ma szólna ez az idézet hozzánk is, mert Krisztus valóban jel a 21. században is. Akinek sokan ellentmondanak, sokan üldöznek, az Őt követőket is. ... Jel Ő, aki mellett vagy ellene, de döntenie kell az embernek. Elfogadja-e ezt a jelet, beépíti-e az életébe, vagy elutasítja. A lelkek küzdelmét és harcát éljük meg a századunkban. A jel itt van, hozzánk tartozik, és ne feledjük, a jel sokszor mi magunk vagyunk” – mondta Tamás atya.

Beszéde végén a pasztorális helynök azt hangsúlyozta: zarándokút az életünk, és az evangélium arra tanít bennünket, hogy életutunkat a törvényhez, vagyis Isten akaratához, szeretetéhez igazítsuk. Ez nem rabság, hanem szabadság, amit Krisztusban kapunk meg. Arra is tanít, hogy a templomba vezessen az utunk, az otthonunkba, ahol megtalálhatjuk Krisztust, megtalálhatjuk önmagunkat és egymást is. „Megtalálhatjuk Jézus Krisztust, az Isten bárányát, aki az én bűneimet is elveszi, Jézust a Megváltót. … Az égő gyertya jele Krisztusnak a belé vetett hitünket, szeretetünket jelképezi, amikor meggyújtjuk. Imádkozzunk a gyertya fényénél, családunkat összegyűjtve a Világ Világossága, Krisztus köré. A megszentelt gyertya bennünket is megszentel, hogy odaadjuk az életünket Istennek – amennyire életállapotunkból telik, – hogy hűségesek legyünk abban, amit kaptunk. Örüljünk annak, hogy a Világ Világosságához tartozunk, és a sokszor hazug, reménytelen világban mutassuk fel Őt, a fénylő jelet, aki ma is él, és ma is uralkodik” – fejezte be beszédét Ugrits Tamás atya.

Beszéde végén a pasztorális helynök azt hangsúlyozta: zarándokút az életünk és az evangélium arra tanít bennünket, hogy életutunkat a törvényhez, vagyis Isten akaratához, szeretetéhez igazítsuk. Ez nem rabság, hanem szabadság, amit Krisztusban kapunk meg. Arra is tanít, hogy a templomba vezessen az utunk, az otthonunkba, ahol megtalálhatjuk Krisztust, megtalálhatjuk önmagunkat és egymást is. „Megtalálhatjuk Jézus Krisztust, az Isten bárányát, aki az én bűneimet is elveszi, Jézust a Megváltót. … Az égő gyertya jele Krisztusnak, a belé vetett hitünket, szeretetünket jelképezi amikor meggyújtjuk. Imádkozzunk a gyertya fényénél, családunkat összegyűjtve a Világ Világossága, Krisztus köré. A megszentelt gyertya, bennünket is megszentel, hogy odaadjuk az életünket Istennek, - amennyire életállapotunkból telik, - hogy hűségesek legyünk abban, amit kaptunk. Örüljünk annak, hogy a Világ Világosságához tartozunk, és a sokszor hazug, reménytelen világban mutassuk fel Őt, a fénylő jelet, aki ma is él, és ma is uralkodik” - fejezte be beszédét Ugrits Tamás atya.

Berta Kata
Fényképeket készítette: Lugosi Balázs
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata



 

 Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk