Bazilika - felszentelési évforduló - beszámoló

2014. 11. 25. | | 2014. 11. 26.

 



A Bazilika  felszentelésének évfordulóján Spányi Antal megyés püspök tartott ünnepi, koncelebrált szentmisét a megjelent papsággal. A szentmise keretében a főpásztor megáldotta az egyházmegyében végzett lelkipásztori munkatársakat, akik a plébános irányítása mellett, annak munkatársaként végzik a rájuk bízott lelkipásztori feladatokat.

Spányi Antal püspök szentbeszédében a székesegyház felszenteléséről megemlékezve a templom jelentőségéről beszélt fizikai és lelki értelemben egyaránt. „A templom az a hely, ahol Isten gyermekei lettünk, ahol az Úr testét magunkhoz vesszük, ahol letehetjük bűneink terhét, ahol a fiatalok erőt kapnak az élet küzdelméhez a bérmálás szentségében, ahol az Úr megáldja a fiatalok szerelmét a házasságban, ahol imáinkban Isten elé tárhatjuk mindazt, amit lelkünkben hordunk. A templom az a hely, ahol papjaink elnyerik azt a küldetést, amit az egyházban Jézus megbízásából teljesítenek a mi javunkra.” - mondta a főpásztor.

A megyés püspök arra szólított fel, hogy szeressük és védjük a templomokat, amelyért elődeink sok áldozatot hoztak, hogy szépségükkel is hirdessék Isten jelenlétét. Sokan védelmezték Isten házát a történelem viharaiban, és ma is élnek a világban, akik életükkel fizetnek azért, mert nem hagyják el templomukat. – tette hozzá a püspök.

A főpásztor az ünnep kapcsán arra is figyelmeztetett, hogy a templom egy kőből épült építmény, ez nem elég az Úrnak. Ő ott akar élni az emberi szívekből-lelkekből épült eleven templomban, a hívek közösségében, az egyházban. A hívektől ezért azt kérte, ápolják a templom lelki közösségét, ne csak szeretteik, hanem mindenki felé nyissák ki szívűket, igazi testvéri közösségben kell élve. Fogadják el a másik embert, érezzenek felelősséget érte, és imádkozzanak lelki üdvösségéért.  

Beszéde végén Spányi Antal püspök hálaadásra szólította fel a jelenlevőket. „Adjunk hálát az Úrnak, hogy velünk az Isten, szeressük a templomot, és örömmel legyünk a templomban az Úr jelenlétében, hogy a templomból kilépve lelkünkben hordozzuk az Urat, a világ és minden ember javára. „

BPK
Fényképeket készítette Lakata Pál
Videó: Somogyi Tamás és BPK

Homília letöltése:   1411bazilikafelszenteles_homilia.pdf (76 kB)

 



 Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk