Kispaptábor a székesfehérvári egyházmegyében
2025.08.13-20. - A székesfehérvári egyházmegye kispapjainak táborát Iszkaszentgyörgyön tartották. A lelki napok keretében a papnövendékek találkoztak a főpásztorral, meglátogattak plébániai közösségeket, részt vettek az egyházmegye augusztusi, kiemelt ünnepein. Rákóczi Ferencz Ákos elsőéves papnövendék így emlékezett vissza a paptársaival együtt töltött napokra:
Augusztus 13. (Szerda): Este 17:00 órakor elfoglaltuk a szállást Iszkaszentgyörgyön, a Lelki Centrumban. A programok ismertetését és megbeszélését követően elindultunk Szakács Péter atyával a bodajki kegyhelyre. Részt vettünk a 18:00 órakor kezdődő szentmisén és az azt követő vacsorán. Vacsora után visszautaztunk a szállásra, ahol a napot az esti dicséret elmondásával zártuk.
Augusztus 14. (Csütörtök): A reggeli dicséret elmondását követően elindultunk Székesfehérvárra, a Püspöki Palotába az esti, fogadalmi, bazilikai szentmisét követő állófogadás előkészületeiben segédkezni, az esti asszisztencia rendjét, feladatait beosztani. Délben, miután az ebédet elköltöttük a városban, visszatértünk a szállásra. Az előkészületeket követően indultunk vissza Székesfehérvárra, a püspöki, fogadalmi szertartást követően részt vettünk a Püspöki Palota udvarán megrendezett állófogadáson, végül visszatértünk a szállásra, ahol a szokásos esti dicsérettel zártuk a napot.
Augusztus 15. (Péntek): Délelőtt látogatást tettünk Székesfehérváron, a Szent Kristóf házban, ahol a bentlakók műsorát követően betekintést nyertünk az ott lakók és a ház mindennapjaiba. A látogatást követően visszatértünk a szállásra, ahonnan este 18:00 órára érkeztünk vissza Székesfehérvárra a Bazilikába az esti, püspöki nagymisére, majd este visszatértünk a szállásra, ahol a napot a szokásos rend szerint zártuk.
Augusztus 16. (Szombat): A szokásos reggeli menetrendet követően indultunk Csákvárra. Itt Gerendai Sándor plébános atya és Szlama Ákos káplán atya fogadott minket. Beszélgetésünk során az atyák meséltek a papi életről, tanácsokkal láttak el. A kilátóra és a Szent Mihály főangyal plébánia templomba is ellátogattunk. Ebéd után folytattuk utunkat Oroszlányba, ahol találkoztunk Bakos Áron atyával. Részt vettünk az általa tartott szentmisén, majd közösen vacsoráztunk. Ezt követően tértünk vissza Iszkaszentgyörgyre.
Augusztus 17. (Vasárnap): Részt vettünk a reggel 10 órakor kezdődő búcsús szentmisén az ercsi kegytemplomban, amelyet a Püspök Atya tartott. A szertartást követően az ebédet az ercsi plébánián ültük, Püspök Atyával és Szeleczky Csaba ercsi plébánossal. Ebéd után tértünk vissza Iszkaszentgyörgyre. A késődélutánt egy sétával töltöttük Balatonfüreden. Innen koraeste tértünk vissza a szállásra.
Augusztus 18. (Hétfő): Reggel Vérteskozmára látogattunk, ahol részt vettünk a Püspök Atya által, az egyházmegye kispapjai részére tartott lelki napon. A lelki napot és az ebédet követően Székesfehérvárra látogattunk a papi öregotthonba, ahol az idős atyák szavait hallhattuk a hivatásról, majd hazatértünk Iszkaszentgyörgyre, ahova meghívtunk több atyát, találkozóra, beszélgetésre, vacsorára.
Augusztus 19. (Kedd): Reggel látogatást tettünk Velencén Récsei Norbert atyánál, ahol szentmisén vettünk részt, majd körbehajóztuk a Velencei-tavat. A hajóutat és az ebédet követően, délután utaztunk vissza Iszkaszentgyörgyre. Este a Szent István-díj átadási ünnepségén, valamint, az azt követő állófogadáson vehettünk részt.
Augusztus 20. (Szerda): Reggel összepakoltunk, elhagytuk a szállást. Kispap táborunkat az ünnepi, püspöki ünnepi szentmisén való részvétellel és az ebben való szent szolgálattal zártuk.
Rákóczi Ferencz Ákos
Fényképeket készítette Koller Péter Bálint és Szakács Péter
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk