Augusztus 14. és 20. között zajlott a székesfehérvári papnövendékek tábora Székesfehérváron és Vérteskozmán.
Az első két napon a székesegyházban zajló ünnepi szentmiséken aszisztáltak a növendékek, illetve részt vettek Ercsiben a búcsúi ünnepi szentmisén. Ott Gedő Attila plébános úr köszöntőjében megemlítette: nagy öröm számukra, hogy a Prohászka Imaszövetségnek köszönhetően az utóbbi időben hat papnövendékkel gazdagodott az egyházmegye.
Hétfőn Brezina Károly atya vezetésével Vérteskozmára utaztak a kispapok. Az itt eltöltött napok során sokat voltak a szabadban, baráti hangulatban beszélgethettek hivatásukról, a papságról, csakúgy mint életük kisebb mozzanatairól, és még sok más dologról. A közös étkezések vidám hangulatban teltek, az esti filmnézések pedig a nap kellemes lezárásául szolgáltak.
17-én, kedden Bohn István törökbálinti plébános úrral beszélgethettek a növendékek a kisközösségekről.
19-én, csütörtökön Tóth Tamás atya, a Prohászka templom és egyházközség plébánosa látogatta meg a táborozókat. Ő vidám és érdekes csapatépítő játékok során hozzásegítette a kispapokat ahhoz, hogy jobban megismerhessék egymást.
A tábor utolsó mozzanataként, a résztvevők jelen voltak és szolgáltak a 20-i ünnepi szentmisén és körmeneten.
szöveg és fénykép
kispapi beszámoló alapján
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk