Szenteljük meg imáinkkal a világot és tegyük a jót, ami tőlünk telik – Elsőcsütörtöki Eucharisztia -ünnep Székesfehérváron
2024. 02. 01. – Február hónapban a Szent István király székesegyházban gyűltek össze a székesfehérvári hívek, hogy Spányi Antal megyés püspökkel és a város papságával együtt imádkozzanak papi és szerzetesi hivatásokért. Az elsőcsütörtöki közös imádságon a főpásztor az istenkapcsolatunk legfontosabb alapjairól, az imáról, az Istennek adott életről, a tanítványi küldetésről beszélt.
Dózsa István plébános köszöntötte a főpásztort és paptársait, majd Ferenc pápa 2024. január 21-i déli Úrangyala imádságának szavait idézte, miszerint az idei év az imádság éve lesz. „Igen, az imádság az, hogy mi Istennel kapcsolatban vagyunk. Mekkora erő az, hogy minket ide összehozott, hogy az Úrral kapcsolatban lehetünk, és imádkozhatunk, beszélhetünk Vele. Ezt hozzuk ide a közös imádságunkra, a szentmisére, hogy Ő itt van, velünk van, az imádság évében, ezeken az elsőcsütörtöki estéken.”
A megyés püspök a nap evangéliumáról, az apostolok missziós küldetéséről, mint minden keresztény ember feladatáról beszélt. Kiemelte az imádság jelentőségét, amely megalapozza a tanúságtevő életet. „Tapasztaltuk sok éve, hogy „az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.” Létrehoztuk a Prohászka Imaszövetséget, és meghirdettük az elsőcsütörtöki estéket, hogy együtt imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért, hogy Isten küldjön munkásokat aratásába. A kitartásért, a megmaradásért, a kimondott igenben való hűségért a papság számára, továbbra is imádkoznunk kell. Ezért felelősséggel tartozunk. És azokért is fohászkodnunk kell, akiket Isten szólított, de nem merték kimondani a választ: „Itt vagyok, engem küldj Uram” – kezdte elmélkedését a főpásztor, majd arról beszélt, Jézus kiválasztotta a tizenkét tanítványt, maga mellé gyűjtötte őket, majd elküldte őket a világba, hogy tanúságot tegyenek Róla. „Ott tartotta maga körül, hogy lássák életét, hallják minden szavát, megtapasztalják minden rezdülését. Látták, amikor szíve tele volt hálaadással, örömmel magasztalta az Istent, és akkor is, amikor szomorúság töltötte el a lelkét az emberek bűne miatt. Maga köré gyűjtötte az apostolokat, nem azért, hogy magának tartsa meg őket, hanem azért, hogy maga helyett elküldje őket a világba. Hogy amit elmondott, hirdessék és mondják el mindenkinek, szerezzenek új és új követőket Krisztusnak. Lelkesítsenek újabb tanúkat, akik tovább adják azt a kegyelmet, amit az Istentől kaptak, hogy a hit lángja egyre nagyobb fénnyel töltse be a földet, és annak fényében tudjanak élni az emberek.”
A püspök végül Ferenc pápa imádságra hívó szavai nyomán arra biztatott, szenteljük oda életünket Istennek, fedezzük fel az imádság nagy értékét és nélkülözhetetlenségét személyes életünkben, az Egyház életében és a világban.
A szentmisét követően a szentórán Prohászka Ottokár szavai hangzottak el a Szent Szűzről, aki mintát adott a tökéletes istenszeretetre, és az abból fakadó apostoli buzgalomról. „Az igazi szeretet erős, szívós, tüzes, kitartó. Ez az apostoli erő hitből és reményből táplálkozik. Hitből, mert látja, hogy hová jutnak a lelkek; reményből, mert reméli, hogy az örök életbe juttatja őket, ha kitartó lesz. És ez a két erény hordja magába akasztva az apostoli buzgalomnak lendítőkerekét.” A közös szentségimádáson a hívek a megyés püspök vezetésével imádkoztak a magyar egyházért, papi és szerzetesei hivatásokért, és kérték a betegek gyógyulását, különösen egy súlyos beteg édesanyáét és egy egyházmegyés papét.
A következő elsőcsütörtöki ünnepet Szárazréten, a Fatimai Boldogasszony-templomban tartják.
Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
,
Korábbi év beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk