Egyházmegyés papi zarándoklat - beszámoló

2017. 08. 24. | | 2017. 08. 25.

 

 

„Isten számára alkalmas eszközökké válni” - A székesfehérvári egyházmegye papságának zarándoklata Bodajkra, 2017-ben

2017.08.24. - Idén 13. alkalommal zarándokoltak Bodajkra a székesfehérvári egyházmegye papjai, hogy együtt imádkozzanak, közösen gondolkodjanak és keressék a lelkipásztori szolgálatnak azokat az útjait, amelyek a mai világ kihívásának választ adhatnak. „Erősödni jöttünk egymás hitén, örülni a találkozásnak és egy kis időre megállni az őszi, akár hitoktatói és egyéb teendők elindulása előtt”. - mondta köszöntőjében a főpásztor, majd bevezette a nap témáját, milyen is legyen egy XXI. századi pap? „A mai világ sokféle új kérdést vet fel, amelyre új válaszokat kell adni, ha nem találjuk meg ezeket a válaszokat, akkor elbeszélünk a világ mellett. Nemcsak nem tudjuk a küldetésünket teljesíteni, adósai maradunk a világnak. Elmagányosodunk, ha papként nem találunk kapcsolatot másokkal, nem tudjuk az üzenetet megfogalmazni és átadni az embereknek. Ezért fontos, hogy ismerjük fel a világ kihívásait, a világ problémáit. Mindaz, amit a mai ember felvet, arra próbáljunk választ találni a Szentlélek sugalmazása, a szentségek által, a Szűzanya oltalmában. Keressük azt a lehetőséget, amiben ma itt, ilyen körülmények között is, tehetségünk és adottságaink mellett megtehetünk. Ha őszintén szembe nézünk a kérdésekkel és hajlandóak vagyunk, őszinte válaszokat adni, gazdagodunk, utat találunk, Isten számára alkalmas eszközökké tudunk válni.” - fogalmazott a főpásztor.

Az első előadó, Mészáros János esperes plébános arról beszélt, a kihívás komoly feladatokat jelent világ és a pap számára is, de lehetőséget is, ami megoldásra vár. A változás igénye számos pozitívumot hozhat az egyház számára.

Nobilis Márió püspöki tanácsos szerint kétrétegű probléma, hogy a társadalom nyelve másfelé fejlődött a hagyományostól, amelyben ott voltak az egyházi igényekre, szükségletekre, szándékokra vonatkozó kifejezések is. Sokan jönnek valódi igényekkel az egyházhoz, de teljesen vagy csak a szóhasználat szintjén képtelenné váltak ezeknek a kifejezésére. Olyan szolgáltatás központú, világból jövő nyelvezeten fogalmazzák meg az emberek elvárásaikat, amelyen bizonyos esetekben joggal felháborodunk, de ugyanakkor észre kell vennünk, hogy ezek mögött mégis valódi igények vannak. „Van egy nagyon érdekes jelenség, amelyet a felmérések is mutatnak, hogy miközben az egyházzal szemben sokszor kritikus az emberek álláspontja, elítélően gondolkodnak róla, elidegenedett intézménynek látják, ugyanakkor az egyház képviselőivel: hívő emberekkel, papokkal szemben, ha személyes kapcsolatuk van, azt általában nagyon jónak értékelik. Fontos következtetés, hogy az egyház igazi tere az a személyesség. Krisztus is erre hív minket, Ő is személyesen lépett kapcsolatba sok emberrel, az apostolokkal is, akiket szintén ilyen személyes jellegű közösségek kiépítésére küldött. Tehát eleve erre épül az egyház, ez az igazi célja. A legnagyobb hiánya a ma emberének, - aki legtöbbször szolgáltatásokban él és gondolkodik és önmagát is szolgáltatást igénybe vevőnek vagy szolgáltatónak tekinti, - a személyesség. Nagyon éhezik a személyességre. A papoknak ezért kifejezetten erre a személyes kapcsolat építésére kell a legnagyobb hangsúlyt fektetniük.” - hangzott el, majd az előadó a hívők papi, pásztori, prófétai küldetéséről beszélt.

Száraz László püspöki tanácsos, spirituális atya a „Milyen papságra van szüksége a XXI. század emberének” kérdésre öt pontban adott választ. Elsőnek kiemelte, hogy a papnak is fel kell ismernie, hogy ugyanabban az elesettségben él és szenved, mint a világ, sokszor Ő is eszköztelen, de ott vannak benne a kincsek, mint Mózesben. Méltó arra, hogy Isten felé vezesse embertársait. „A kihívások, nehézségek idején merjen mindenki odafordulni Istenhez segítségért, a szív imájával, a szív nyitottságával. Nem olyan imával, ami meg akarja mutatni Istennek, hogy mit csináljon, vagy receptet, mintát akar neki adni, ötletekkel szolgálni, hanem ami engedi saját magát formálni. Ebből fakad az, hogy megtérünk és ez egy felszabadultságot hoz az életünkbe, mert betölti a belső szabadság élménye, nem vagyunk rabjai semmiféle földi dolognak. Ebből öröm fakad, és így tudunk lángra gyújtani másokat. Nem elég az, hogy valakit motiválunk arra, hogy miért lenne jó, ha jézusi módon élne, hanem ezt a lángot valamiféleképpen közvetlenül kell átadni. Fontos, hogy mindezt ne egyedül gondoljuk el, hanem mindig közösségben élve, és a világgal közösséget vállalva, közösségépítő módon éljünk.” - hangsúlyozta az előadó.

Az imával kezdődő bodajki papi zarándoklat az előadások után is közös imádsággal, szentmisével és személyes beszélgetésekkel zárult. A főpásztor a restaurálás alatt álló kegyhelyen ismét Máriának ajánlotta a papjaival együtt az egész egyházmegyét és közösen elmondták a Prohászka Imaszövetség papi tagozatának imáját.

Berta Kata
Képek: Kallós Péter és Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk