A Központi Szeminárium adott otthont ismét a Prohászka Ottokár püspök halálának évfordulóján hagyományosan megrendezett konferenciának és kötetbemutatónak, amely után az Egyetemi templomban tartott szentmisét Spányi Antal megyéspüspök, Bíró László tábori püspök és Kuminetz Géza a Központi Szeminárium rektora.
Prohászka Ottokár püspököt 1927. április 1-jén, a budapesti Egyetemi templomban lelkigyakorlatos beszéde közben agyvérzés érte, amely másnap a szomszédos szemináriumi épületben a halálát okozta. Erről a 82 évvel ezelőtti eseményről emlékezett meg személyes hangú beszédében Frenyó Zoltán filozófus, a konferencia elnöke. Mint elmondta, családja nagy tisztelője volt Prohászka Ottokár püspöknek, nagynénje számos beszédjét jegyezte le gyorsírással.
Mózessy Gergely gyűjteményigazgató „Prohászka és a nagy háború” című előadásának apropóját az első világháború befejezésének 90. évfordulójáról tavaly tartott megemlékezések adták. A gyűjteményigazgató előadásában ismertette Prohászka Ottokár személyes viszonyulását a háborúhoz. Mind a magánemberét – aki naplója tanúsága szerint mélységesen undorodott és idegenkedett a háborútól –; mind a közéleti tényezőét, akinek ezen felülemelkedve foglalkoznia kellett a kérdéssel, hiszen vigasztalnia kellett másokat, útmutatást kellett adnia, olvasnia kellett az idők jeléből.
Prohászka naplójából a tollforgató, a világra reflektáló ember útkeresését láthatjuk – mondta az előadó, amint az 1915-ös írásából is kiolvasható. “Írok hébe-hóba cikkeket a háborúról. Van benne páthosz is, s az a rettenetes csak félig éber öntudat, hogy ez a halál útja. Mikor kiabálták az ablakaim alatt, hogy »éljen a háború«, mintha csak azt kiabálták volna: »éljen a halál«.” E tapogatózó szövegekből állt össze A háború lelke címmel megjelent kötet 1915-ben. 2006-ban egy fehérvári lapban olvasói levélként számolt be egy idős úr arról, hogy ifjúkorában – a második világháború alatt – kezébe került ez a kötet és elborzadt tőle: belőle a háború dicsőítését olvasta ki. Korábban is érték militarista vádak Prohászkát. Pedig Prohászka e könyvben is kifejti nyilvánvaló viszolygását a háborútól.
Mózessy Gergely a továbbiakban négy aspektusból vizsgálta Prohászka gondolkodását a háborúról. Történelemteológiai megközelítésben a háborút megpróbálta elhelyezni Isten tervében. Prohászka a háborút botránynak tartotta; fő okának pedig az emberi bűnt nevezte. Nem tekintette tehát Isten akaratának – de látta a helyét Isten művében. Morálteológiai megközelítésben úgy érezte, hogy a háború lehetőséget teremt arra, hogy az önző, elpuhult, élvhajhász társadalom felülemelkedjen saját korlátain, rátaláljon valami elveszített lényegre, az eszményi világra. Lelkipásztorként a vigasztalás lehetőségeit kereste. Maga is látta a megingó, vagy a csapások hatására hitét veszítő emberek sorát. Sokan keresték meg levélben, gyónásban egyaránt. Szüntelenül figyelmeztetett a túlvilágra; az emberi élet végső céljára vonatkozó katolikus tanításra, mely szerint a halál nem a legvégső sorsa a léleknek. De jelen volt írásaiban egy gyakorlatias szemlélet is. Megdöbbentően korán megkezdte egy a háború után felépítendő új kultúra számára a tapasztalatok leszűrését. Többször is felhívta a figyelmet, hogy egy új világrend csak a háborúban megszületett etikai értékekre – szolidaritásra, szeretetre, közösségtudatra, önfeláldozás készségére – lesz felépíthető.
Orvos Levente somogysámsoni plébános előadásának témája Prohászka hatása volt Mindszenty bíboros életművére. Mindszenty József 34 évvel volt fiatalabb Prohászkánál, akiről mindig a legnagyobb tisztelet hangján szólt. Homíliáiban és alkalmi beszédeiben számos alkalommal utalt a nagy püspökre. Legtömörebb és legkifejezőbb méltatását talán emlékirataiban találjuk, amikor egy helyütt a megkínzott bíboros „a szentéletű Prohászka Ottokár püspök, a magyar Egyház dísze és egyik legnagyobb lángelméje” álmatlanságára gondolva merít erőt saját szenvedéséhez. Beszédes jellemzés hangzott el tőle 1947 áprilisában Székesfehérvárott: „Ki is volt ez az Isten szolgája? […] Isten dalnoka, a Szentlélek földre küldött hárfája, ünnepi harang, a nemzet országjáró apostola, lélekgyújtogatója, a jozefinizmus és szabadelvűség poshadt levegőjét a magasból kitisztító villám. A nemzet legmélyebb fájdalmainak megszólaltatója, a biztatás és jövő reményének angyala, akinél szebben, áldásosabban nem szólt magyar ajak. […] [A]z evangéliumi szociális igazságok meghirdetője és cselekvője, megvalósítója. Nagy szív, hősi áldozat, a közért két végén meggyújtott életgyertya.”
Prohászka apostoli működésének hatására a tízes-húszas évektől kezdődően egyre nagyobb számban kerültek ki a szemináriumokból „prohászkás” lelkületű papok. A bíboros már zalaegerszegi plébánosként is Prohászka eszméinek különös befolyása alatt állt, prímásként pedig egyházi státusa, történelmi helyzete szinte determinálta, hogy a prohászkai hagyomány kiemelkedő örököse, hovatovább beteljesítője legyen.
A bíboros számára azonban nem annyira Prohászka személye, mint tanítása volt fontos, a belőle forrásozó vallási és közéleti alapállás; pontosabban e kettő harmonikus egysége. Az előadó konkrét példákkal illusztrálta, hogy mennyire hasonlóan gondolkodtak a szociális kérdésről és a magyar sorskérdésekről; és az ökumenizmusról.
Mindszentynek több Prohászkával kapcsolatos leveléről tudunk, melyek további adalékokkal színezik az eddig tárgyaltakat. A hercegprímás például maga kérte a Szentatyát, hogy törölje a tiltott könyvek listájáról Prohászka 1911-ben egyházi indexre került három művét; illetve Tildy Zoltán miniszterelnököt, hogy a magyar állami tiltólistáról vegye le a Diadalmas világnézet című írását.
Ezek után Barlay Ö. Szabolcs mutatta be Prohászka életének titka című kötetét. Mint elmondta, sokan feltették számára már a kérdést, hogy mi volt Prohászka hajtóereje, mivel tudott oly sok emberre alapvető és mély hatást gyakorolni. A szerző erre válaszul a püspök életszentségét, az erények hősi fokon való gyakorlását nevezte meg. E kötetében különösképp „a legnehezebb erény”, az alázat prohászkai megnyilvánulásait tette mérlegre, kiegészítve kutatásának újabb eredményeivel.
A konferenciát követő szentmisében Spányi Antal püspök arról beszélt, hogy szükségünk van példaképekre. Isten egyszülött Fiának kereszthalálával beteljesedett az ember megváltása, mégis a világ és önmagunk is tévelygünk. Ezért Isten, ahogy az ősegyháznak, úgy minden kornak küld szenteket, akikre szükségünk van, hogy igaz, krisztusi életet tudjunk élni. Mi magyarok Isten szeretetéből nagyon sok szentéletű embert kaptunk, akik előttünk állnak példájukkal. Ilyenek Mindszenty bíboros, Meszlényi Zoltán, Bódi Mária Magdolna, Kaszap István, Brenner János, Bogner Mária Margit és biztosan ilyen Prohászka Ottokár is, aki hivatása teljesítése közben, a szószéken kapta a hazahívó szót az Atyától.
Küzdelem és meg nem értés volt a sorsa életében és holtában is. Következetes Isten-követése folyamatos példaként világított és világít ma is. Sokan személyét, tanítását eltorzítva mutatják be, pedig életét teljesen Istennek és embernek adta, ahogy szentjeink és boldogjaink is tették. Isten követése megélt és megtapasztalt, mélységes, személyes valóság volt számára. Bizalmat szavazott mindenkinek, de megalkuvást nem ismert az Isten felé törekvésben. Szerette Krisztust, az Egyházat, hazáját és nemzetét. Mindig az igazságot kereste. Tanítása tiszta volt – mégis voltak és vannak, akik halála után mondatait kiragadva próbálják őt politikai eszközként használni, vagy éppen elhallgattatni és olyan eszmék elindítójaként vagy követőjeként mutatják be, ami távol állt tőle. Ennek következménye, hogy sokan félreismerik Prohászkát. Ha igaz tanítását próbáljuk megtalálni, megérteni, „akkor egyértelmű, hogy Prohászka utat mutat a mai világ erkölcsi útkeresésében".
Részletek Spányi Antal szentbeszédéből:
A szentmise végén - Prohászka szobrának megkoszorúzása előtt - a székesfehérvári megyés püspök megáldotta a Prohászka Imaszövetség zászlaját, amelyet Páger Bernadett készített. A zászló hamarosan Székesfehérváron az emléktemplomban, Prohászka püspök síremléke mellett kerül elhelyezésre. A zászló szentelésének imája:
„Kérünk Istenünk, áldd meg kegyesen ezt a zászlót, közös imádságunk látható jelét, és a Prohászka Imaszövetség tagjait. Magyarország apostola és tanítója legyen példaképünk a hivatások ébresztésében és megerősítésében. Jézus Krisztus tanítása alapján hiszünk a közös ima erejében és hatékonyságában. Egyetértve kérjük Őt, küldjön munkásokat aratásába, és segítse papjainkat, hogy lelkipásztori szolgálatukat, Őt követve végezzék. Áldj meg minket, Istenünk, hogy e zászlóra emelve tekintetünket buzgó szívvel szeressük Egyházunkat! Add, hogy az imádság ereje Prohászka püspök példájára, Istenre figyelő emberekké és tanúságtévő keresztényekké formáljon minket is. Krisztus, a mi Urunk által.”
Mint ismeretes Prohászka püspök születésének 150. évfordulóján alapította Spányi Antal megyés püspök a Prohászka Imaszövetséget, amelynek tagjai naponta imádkoznak a papi hivatásokért. Jelenleg az imaszövetség papi tagozatának 68, világi tagozatának 1760 tagja van.
- BPK -
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
