Szent István király ünnepén szentmise Székesfehérváron - beszámoló

2013. 08. 20. | | 2013. 08. 20.

 

 

A Szent István-i országfelajánlás napja, a Szent Jobb érkezése óta folyamatosan ünnepel Székesfehérvár, a szent király városa. A város és az egyházmegye szervezésében számos ünnepi pillanattal emlékeztek meg az első szentéletű magyar királyról.

Az augusztus 20-i ünnepi szentmisét a hívekkel megtelt templomban, a Fehérvár televízió élő közvetítésében, Fejér megye és Székesfehérvár közéleti vezetői, a lovagrendek képviselői, valamint csángó magyar küldöttség jelenlétében mutatta be Spányi Antal megyés püspök a város és az egyházmegye megjelent papságával.

A főpásztor beszédében kiemelte a Szent István Emlékév augusztusi ünnepségsorozatának néhány főbb eseményét, amelyek felidézték az államalapító és egyházszervező király alakját, a magyar történelemben betöltött rendkívüli szerepét. Ilyen volt a négyezer hívő jelenlétében bemutatott bíborosi szentmise a szent király sírja felett, a Szent Jobb jelenlétében, a Vörösmarty Színház rendezésében bemutatott királykoronázási misztériumjáték és nem utolsó sorban Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Fehérvárra kihelyezett kormányülésen, amely az 1938-as ünnepi országgyűlést idézte fel.

 „Sokat felejtettünk saját történelmünkből, és a közelmúlt történelmében sokat tettek azért, hogy elhomályosítsák Szent István valódi jelentőségét a magyar nép életében. – emelte ki beszédében a megyés püspök. Szándékosan oktatták hiányosan a felnövekvő korosztályokat, de mégsem felejtette el népe első királyát. Emléke eleven, élő, eltörölhetetlen.” A fehérváriakhoz fordulva a főpásztor elmondta: „Szent István ránk hagyott öröksége jelen kell, hogy legyen városunk, Székesfehérvár életében, amely a Szent Király városa. Ennek szolgálata és tudatosítása közös felelősségünk és kötelességünk.”

A szentmise végén az ünnepi eseményekre való tekintettel Spányi Antal megyés püspök az új kenyeret idén a Székesegyházban áldotta meg, Szent István fehérvári koponyaereklyéje előtt. A szentmisét záró püspöki áldást, a televízió nézői és a templom előtti téren állók külön is megkapták.

Az idei Szent István ünnepi püspöki mise is mutatta, Székesfehérvár városa ebben az évben különleges történelmi pillanatokat él át a Szent István Emlékévnek köszönhetően. Minden ünnepi program a város egykori jelentőségét, a középkori Magyarország egyik központjának, a királyi koronázó városnak rangját idézni meg. Méltó, hogy Szent István városa, első királyunk halálának évfordulóját és az 1938-as Szent István Évet jelentős eseményekkel ünnepelje meg, amellyel nem csak a város polgárait, de minden magyar embert megszólít.

BPK
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor

 

Szentbeszéd vázlatának letöltése:  1308homilia.pdf (84 kB)

 


 

Kapcsolódó oldal:

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk