Nagyszülők zarándoklata - beszámoló

2018. 10. 13. | | 2018. 10. 15.

 

 

 

Hűséges imádságuk tartja meg világot - Nagyszülők zarándoklata Alsószentivánra

2018.10.13. – Az alsószentiváni templom, a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt kegyhely legkedveltebb ünnepe a nagyszülők zarándoklata. Buszokkal, autókkal érkeztek az egyházmegye határain túlról idén is a zarándokok a búcsúi szentmisére. A zarándoklaton részt vettek a Prohászka Imaszövetség tagjai is, akikkel a főpásztor áldozás után elmondta az új papi és szerzetesi hivatásokért mondott imát. Hamar megteltek a szabadtéri oltár előtti padsorok és a kegytemplom, ahol ebben az évben a Missziós zarándokkereszt előtt is imádkozhattak a hívek. Spányi Antal püspök az ünnepen kiemelte a nagyszülők szerepét a családban, hogyan segíthetik az idősek a hit átadását a következő nemzedékeknek. Szentbeszéde a bátor tanúságtételről és az imádságról szólt, amely a legerősebb fegyver a világ sokféle bajára, a reménytelen helyzetek megoldására, a békére.

A zarándokokat Helter István plébános fogadta. Megköszönte a főpásztornak, hogy a magyar kereszténység újjáéledésének egyik központi helye lett Alsószentiván. Reményét fejezte ki, hogy a küllemében hatalmas változásokon keresztül ment zarándokhely, a lelkekben is meghozza a megújulást.

Isten túláradó kegyelméről tett tanúságot Lindmayer Miklós diakónus, aki elmondta: bízni az Úrban, ez az egyetlen, ami csodaszerként tud működni életünkben. Nem a saját erőnk hozza el a változást a családunkban. Éppen akkor, amikor már emberileg feladtuk és Istennek adjuk gondjainkat, akkor tud az Ő kegyelme működni. Ez hozza meg tapasztalatot, hogy Isten jó, irgalmas és tettei hatalmasak. Engednünk kell, hogy a Szentlélek működjék és újra és újra lehetőséget adjon életünk megváltozására.

A szentmise elején az alsószentiváni Fatimai Boldogasszony Iskola diákjai is köszöntötték a főpásztort és a zarándokokat versekkel és imákkal.

„Közös imádságunkért Máriát kérjük, vigyen bennünket az Úr elé, hogy megtapasztalhassuk Isten szeretetét, amelyet az Őt keresőknek olyan bőségesen ad. Legyen az Égi Anya a Királynőnk, akit mindenben követünk. Máriával együtt keressük Jézust, szívével szeressük Jézust, Mária szemével tekintsünk az Úrra! – buzdította az egybegyűlt többezres zarándoksereget a megyés püspök.

„Talán a mi világunkban nehezebb az imának időt teremteni. Félünk, ha egy percre kikapcsoljuk a híreket, hogy valami fontosról lemaradunk. Pedig az imádság által kialakult csendben tudunk az Isten szavára figyelni… Észre kell vennünk, hogy nem az események, hanem az imádságos emberek buzgósága tartja meg világot, az országot, és az egyházat.” – fogalmazott a főpásztor, majd a fatimai látnokgyermekek példáján keresztül arra bíztatott, hogy az imádságban a szívünk-lelkünk mélyén valóban Isten akaratát keressük. A szeretettel ajánlott Rózsafűzérben Jézus életének szent titkait, Mária szívével elmélkedjük át, amely formál bennünket és alakít, hogy Isten méltó gyermekei lehessünk.

A megyés püspök beszélt Jézus keresztjének titkáról, amely a székesfehérvári egyházmegyében a közelmúltban három okból is a figyelem középpontjába került. A Székesegyház belső renoválásának első fázisában az üldözött keresztények ajándékaként került az első relikvia Fehérvárra. A második ugyancsak a főtemplomhoz köthető, a mostani ásatások során került elő, egy középkori, 13 századi korpusz. „A kereszt mindenkor az imádságot képviseli egy ellenséges világban, ahol az igazságtalanság miatt sokan szenvednek üldözést a Krisztusba vetett hitük miatt. De a kereszt a győzelem jele is, amint láthatjuk az Eucharisztikus Kongresszus vándorkeresztjén. Azontúl, hogy szépséges, a szentek ereklyéivel van ékesítve, amely az ezer éves magyar kereszténységünket képviseli Szent István óta. Árpád-házi szentjeink, mind Istennek ajánlották életüket, Őáltala tudták szeretni embertársaikat és mindig az imádság tüze égett lelkükben. Őseink hitével egyesülve, példájukból erőt merítve kell nekünk is megújulnunk az imádságban, a tanúságtétevő életben. - hangsúlyozta beszédében a főpásztor.

„Van miért imádkozni. És ez a legerősebb fegyver, az ima. Az Isten kegyelmét kell kérni a világ békéjéért, a világ sokféle gondjának bajának elhárításáért és megoldásáért. És így kell tekintenünk nemzetünkre és hazánkra is. A támadások kereszttüzében, amelyek Szent István óta újra és újra érnek bennünket, csak az imádság által tudunk megmaradni. Bíznunk és remélnünk kell, hogy Isten most is meg fog segíteni. Ezt a hitet és reményt kell bátran képviselni a világba, hogy újra békesség legyen. Isten őrizze meg családjainkat, hogy hitben emberségben tisztességben megmaradjunk, és amit szétrombolt, amit elrontott a bűn, amivel utat nyitottunk a gonosz léleknek a szívünkbe, gyógyítsa be és hozza helyre. Legyen nyitott a szívünk, keressük a Boldogságos Szűz Máriát, és szeressünk Mária szívével. Mária által Isten kegyelme jobbítsa meg életünket, és az egész világot.” - fogalmazta meg a püspök, hogyan lehet hatással imánk és hitünk másokra.

Az egyházmegye megjelent papságával és a pécsi papokkal tartott közös szentmisét végül a zarándokok megáldása követte, akik idén is eljöttek, hogy a Szűzanya oltalmára bízzák családjaikat és kérjék rájuk az Úr áldását. Spányi Antal püspök külön imádkozott a nagyszülőkért, hogy Isten kegyelme által megerősödjön a béke és a szeretet köteléke családjukban. Majd az ünneplő közösség a főpásztor vezetésével körmenetben kerülte meg a templomot a Fatimai Szent Szűz szobrával.

A lélekemelő zarándoklat a kegytemplomban zárult, ahol a megyés püspök vezetésével a Fatimai Szűz szobránál, az Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztje előtt hálát adtak az élet eddigi kegyelmeiért, könyörögtek a fiatalokért, és imádkoztak hazánkért a kongresszus közös imájával.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk