A Család Éve kiemelt programjaként Spányi Antal megyés püspök áldásban részesítette a nagyszülőket, dédszülőket Alsószentivánon, a fatimai kegyszobor első magyar zarándokhelyén.
A fatimai jelenések évfordulóján a megyésfőpásztor közös imára hívta az időseket, hogy hálát adjanak Istennek, és a Szűzanyának az életük során megtapasztalt kegyelmekért és hogy együtt imádkozzanak a fiatal szülőkért, unokáikért.
A szentmise elején a legkisebbek köszöntője után Varga József nagyapa emlékezett vissza saját nagyszüleire. Tanúságot tett arról, hogy a nagyszülői szeretet megtapasztalása nagyon fontos élménye egy kisgyereknek, mert biztosabban megalapozza későbbi, felnőttkori szeretetre való képességét. Egy kisgyerek nagyon sok pozitív élményt elraktároz, elvisz magával felnőttkorába a nagyszülői házból, amire mindig örömmel emlékszik vissza.
A főpásztor beszédében kiemelte: a nagyszülő és családja közötti kapcsolat nagyon sokat tud adni, hisz egyedülállóan önzetlen és kölcsönös örömet hordoz. Ne engedjük, hogy a családi légkört a sérelmek, a szemrehányások mérgezzék meg körülöttünk. Egy nagyszülő már felnevelte a saját gyermekeit, megjárta az élete iskoláját, végigjárta a gyermeknevelés buktatókkal teli útját, ezért egy nagyszülő valahogy ”másképpen” szeret, mint egy szülő. Nem jobban, vagy rosszabbul, hanem valami megfoghatatlan módon máshogyan: önfeledtebben, rajongóbban, feltétel nélkül, bölcsebben. A nagyszülőknek azonban legnagyobb érdeme és szerepe az imádság, bármilyen életállapotban élnek - betegen vagy egészségesen, munkában vagy otthon töltve napjaikat - ezzel adják a legtöbbet családjuknak. A fiataloknak a nagyszülők imájára mindig és mindenkor szükségük van. A megyésfőpásztor örömmel beszélt arról is, hogy az új alkotmány kiemelt védelemben részesíti a házasságot, mint a férfi és a nő legalapvetőbb és legtermészetesebb közösségét és az ezen alapuló családot. Ez megegyezik az egyház álláspontjával, amely a családok megerősítését ebben az évben különösen is célul tűzte ki.
A szentmise végén Spányi Antal püspök egyenként megáldotta az időseket, akiknek meghatott arcán tükröződött a szívükben rejlő hála. Az áldással megerősödve tértek haza azzal a jóleső érzéssel és hittel, hogy mindannyian fontosak.
- BPK -
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt és Kallós Péter
Videó: - BPK és Somogyi Tamás -
Korábbi év beszámolója:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk