Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szeminárium) - beszámoló

2024. 05. 02. | | 2024. 05. 03.

 

 

Mária szemével és szívével lássuk Jézust! – Elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep a szemináriumi templomban

2024.05.02. – A papi hivatásokért, a hit megerősödéséért, a magyar családokért, az ország és a világ békéjéért imádkoztak együtt a város papjai és hívei Székesfehérváron, a májusi elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnepen. A karmelita templomban az Országos Papi Otthonból Suló Lajos atya, majd Barna Tímea igazgatónő köszöntötte Spányi Antal megyés püspököt. A főpásztor a közös szentmisén és imádságon arra biztatott: saját elgondolásainkat félretéve Mária lelkületével irányuljon figyelmünk Isten akaratára. Azzal a feltétlen bizalommal forduljunk az Úrhoz, ahogy a Szűzanya élte meg hitét.

„Mindenekelőtt befogadni és követni kell Istent, mérlegelni, hogy megtesszük-e az Ő akaratát. Akkor járunk a helyes úton, ha nem kívánságaink szerint élünk, hanem az Úr akaratára bízzuk magunkat. Ez vezet el a krisztusi öröm forrásához, a lélek öröméhez" – kezdte szentbeszédét a megyés püspök. Azt kérte, azért imádkozzunk, hogy képesek legyünk átadni magunkat Istennek, és szálljunk szembe kérdéseink és kéréseink sokaságával. Az Úr tudja, mire van szükségünk, imádságunk ne magunkról, hanem Őróla szóljon. „Nagylelkűen Istennek adni magunkat, erre hív az Úr. És a lélek, amelyben helyet kap az Isten, – és nem felhasználni akarja Őt emberileg lehetetlen helyzetekben, – abban a Lélekben megszületik az Istentől kapott öröm. Ez az öröm nem hasonlítható az evilág örömeihez, mert más és több, mélyebb és erősebb. Képessé tesz bennünket a kereszteket is úgy hordozni, hogy azzal Krisztushoz kerüljünk közelebb, az örömöket is úgy megélni, hogy Istennel legyünk közösségben. Képessé tesz bennünket arra, hogy ne csak magunkat akarjuk megőrizni, hanem másokat is tudjunk Isten felé segíteni. Ezt a kegyelmet kérjük, hogy az Ő öröme bennünk legyen, hogy örömünk teljes legyen” – zárta gondolatait a főpásztor.

A szentmise utáni szentségimádáson a püspök vezetésével imádkoztak a hívek Jézushoz. A főpásztor Prohászka Ottokár püspök szavait idézte, aki a Szűzanyát a hit mintaképének tartotta. Püspökelődjét követve Spányi Antal püspök Máriát kérte, hogy mi is hittel és bizalommal tekintsünk Jézusra, úgy, ahogy Ő tette. „Május elején Mária szemével akarunk Jézusra nézni, Jézus szeretetét Mária szívével akarjuk fogadni. Ahogy Ő mindig közel volt Fiához, úgy szeretnénk mi is közel lenni hozzá. Imádkozzunk, hogy egészen Jézushoz tartozzunk. És anyák napjához közel az Égi Anyánkhoz is imádkozunk, és fohászkodunk földi édesanyánkért is, aki a világra hozott bennünket, felnevelt és tanított bennünket az imádság szavaira, a szeretet cselekedeteire. Máriát követve Jézusnak adott szívvel és lélekkel akarjuk élni az életünket, hogy mindannyian együtt, Isten országába érkezzünk majd.”

Az elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep a Prohászka Imaszövetség papokért végzett imájával, a májusi Lorettói litániával és a szentségi áldással zárult. 

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió




Korábbi évek beszámolói (az eredetileg tervezett helyszínen):

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk