| 2022. 03. 04.
Az igazi imádságot a csendben találjuk meg – Elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnep Székesfehérváron
2022.03.03. – A nagyböjti idő kezdetén a szárazréti Fatimai Boldogasszony-templomban gyűltek össze a Székesfehérvár és környékéről érkező hívek, hogy együtt imádkozzanak főpásztorukkal az egyházért, a papi hivatásokért, a családokért, hazánkért és a világ békéjéért. Spányi Antal püspök beszédében arra buzdított, adjunk hálát az egyházban megtapasztalt kegyelmekért, lássuk meg szépségét, gazdagságát, mindazt, amit tőle kaptunk. Hordozzuk szeretettel keresztjeinket, és legyünk készségesek minden jótettre a körülöttünk élőkért. Találjuk meg a csendben Istent, keressük az Ő szavát, hogy új emberré válhassunk a mostani nagyböjtben.
„Ha valaki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét – hangzik el az evangéliumban, de amikor keresztek nehezednek ránk mégis lázadunk, hogyan lehet ez? Miért pont nekem kell annyiféle nehézséggel küzdenem, miért pont az én életem ilyen nehéz? Pedig szeretem Istent, imádkozom, és jót teszek másokkal. Mintha az egész vallásunk lényege az lenne, hogy Isten adjon meg mindent, segítse életemet, pedig ez fordítva van. A mi életünket kell hitben Istennek adni, bármi is történik velünk” – kezdte elsőcsütörtöki beszédét a főpásztor, majd arra hívta fel a figyelmet, ha csak az egyensúlyt keressük életünkben, hogy minden rendben menjen, akkor sosem leszünk a helyünkön, elégedetlenek, keserűek és boldogtalanok leszünk. Nincs más út, mint amit Jézus mondott: vedd fel a keresztedet és gyere, kövess engem. „Az ember életútja Jézus nyomában járni, mert az utunkat Ő jelölte ki, és nincsen más út. Sokakat becsapnak, más ösvényeket kínálnak, a legkülönbözőbb eszközöket is felhasználva, hogy arra menjünk. De ezek tévutak és pusztulásba visznek. Kétségtelen, hogy Jézus útjáról azt mondhatjuk, szűk út, meredek, és fáradságos ezen az úton menni. De van segítségünk abban, hogy Jézussal együtt járjuk, és haladjunk az Atyai ház ajtaja felé. Most a nagyböjt kezdetén világosan kell látnunk azokat az eszközöket és alkalmakat, amelyeket az Anyaszentegyház újra és újra ajánl nekünk az Istenhez vezető úton.”
A megyés püspök fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra is, hogy nagyon sok támadás éri az egyházat, a papokat, sok az elégedetlenség a hívek körében is. Mint mondta, ez nem katolikus megoldás. Az egyház elleni panaszkodás helyett ismerjük fel, mit kaptunk egyházunktól, szeressük az egyházat és találjuk meg, mi a dolgunk benne, hogy erősíteni tudjuk küldetését, az örömhír terjesztését. Ne az egyház hibáit keressük, hanem azt, hogyan tudunk családunkban, környezetünkben tanúságot tenni arról a szeretetről, amit az Isten a szívünkbe írt.
A püspök arról is beszélt, nagyböjt elején nagyon fontos elhatározni, hogy keressük a csendet. Figyeljünk a zajt okozó eszközök kikapcsolására, és magunkban, belül próbáljunk meg elcsendesedni. Így új tapasztalatot szerezhetünk, mert hallgatva a csendet figyelhetünk csak fel Isten szavára, és halljuk meg lelkiismeretünk hangját. „Mi Isten szava bennem? Ezt a hangot kell felismernem, és a nagyböjtben erre kell időt fordítanom, hogy ráhangolódjak, befogadjam az Isten szavát. Nem kell semmit siettetni, hanem türelemmel, csöndben engedni, hogy Isten szeretete felolvassza a szívemet, hogy ez a szív, amely talán már rideg és keménnyé vált a megszokásoktól, és automatizmusokkal működik, az egyszerre élő és eleven szív legyen. Mert új szív és új lélek, amit az Úr ad nekünk.”
A csendből kell megszületni annak az imának, ami a szívből és a lélekből fakad – hangsúlyozta a főpásztor, hiszen az imádság az Istent szerető ember elsődleges gesztusa az Úr felé. „Ne csak a formális imákat mondjuk el, mert az igazi imádságot a belső csöndben találjuk meg. Ne hagyjuk el fogadott imáinkat, de keressük a csendben született imát. Amikor szívünk, lelkünk szeretetével tudjuk szemlélni az Istent, akkor megértjük, mennyire felesleges a sok szó. Sorolni azt a sok mindent, amit az Istennek akarunk ajánlani. Mintha elfelejtené, amit egyszer kértünk, pedig tudjuk, hogy Ő szívén hordozza a világot és a világban minden egyes ember sorsát. Nekünk csak szemlélni kell azt, amit Isten tenni akar, és akkor az Ő eszközeivé válunk. Az imádság így válik valami egészen új dologgá, ami nemcsak szép szavakból áll, nemcsak a lelkünk szépségéből generált gondolatokból, hanem tettekre váltott szeretetté formálódik bennünk. A csöndben születő imádság kell, a szemlélődés imádságára van szükségünk, amikor csak nézzük az Istent. Ezt nem lehet türelmetlenül, mert ezek olyan belső tapasztalatok, amelyekhez idő és alázat kell. Aki kitart, abban megszületik ez az imádság” – hangzott el a beszédben, majd a püspök így folytatta: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül, mondja az Írás, de mondhatjuk így is, aki mindvégig kitart az Isten szeretetében, csöndjében, szemlélésében, az üdvözül. Magas a mérce, de lehet az, mert nem nekünk kell elérni, nem a mi erőfeszítésünk segít ebbe az állapotba eljutni. Mi csak várunk, ott vagyunk, és készen vagyunk: szólj Uram, mert hallja a Te szolgád. Akkor Isten kegyelme fog alakítani és formálni bennünket. Ő fogja életünket belsőleg lelkesíteni, Ő ad új szívet és új lelket, Ő irányítja a gondolatainkat a megértésre. Önmagunkat átadva az Isten számára, csak engedjük, hogy Ő működjön bennünk, a csöndünkben, a szemlélésünkben.”
A főpásztor végül arról beszélt, az imádság mit sem ér, ha nem követik cselekedetek. A nagyböjt a jócselekedetek ideje is az ember számára. Hogy megmutassa szeretetét, ami nem érzelmekről szól, nem hangulathoz kötődik, hanem tettekről szól, amelyek belső megértésből, szándékból, belső akaratból születnek. Meglátni, hogy kin tudok segíteni, mivel tudok segíteni, imádsággal, meghallgatással, a szeretet mindenféle formájával vagy adománnyal, ez a lényeges. „Ne menjünk el senki mellett üres kézzel, hanem érző emberként segítsünk. Tárjuk ki a szívünket a szenvedő ember nyomorúsága előtt, hogy ezen keresztül Isten kegyelme, gyógyító szeretete áradjon vissza szívünkbe. Örülni kell a lehetőségnek, hogy jót tehetünk, és hálát kell adnunk Istennek minden egyes jócselekedetért. Ne rójunk fel minden hibát, ne emlegessünk fel minden valós vagy vélt sérelmet, és ne sajnálkozzunk saját nyomorúságunkon. Hanem adjuk oda magunkat, hogy Isten eszközeként az Úr velünk, rajtunk keresztül tehessen jót. Nagyböjt a megújulás ideje, ha meg akarunk újulni, akkor járjuk ezt az utat. Adja az Úr, hogy így újuljon meg mindannyiunk élete, egyházunk élete az Isten szándéka szerint, Jézus akarata szerint. Megújult szívvel és lélekkel tehetünk igazán csodát ebben a békétlen, önző, hazug világban, hogy az igazságnak és szeretetnek a világosságával, kegyelmével meggyógyítsuk azt! – fejezte be beszédét a főpásztor.
A szentmisét követő szentórában Spányi Antal püspök a nagyböjt megújító kegyelmeiért imádkozott és új papi, szerzetesi hivatásokért a Prohászka Imaszövetség imájával.
Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Marcell
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk
