Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szent Imre) - beszámoló

2016. 11. 03. | | 2016. 11. 05.

 

 

Ahol öröm van, ott bűnbánat is van - elsőcsütörtöki ima Fehérváron

2016.11.04. - Közös szentmisére és szentórára gyűltek össze a fehérvári hívek a Szent Imre templomban, hogy a hagyománynak megfelelőn a megyés püspök és város papjainak vezetésével, együtt imádkozzanak az egyházért, az üldözött keresztényekért, a családokért, új papi- és szerzetesi hivatásokért.

A szentmise elején Horváth Imre plébános köszöntötte a főpásztort, és arra kérte vezesse a híveket a közös imában az egyház szándékaiért, az üldözött keresztényekért. Szentbeszédében Spányi Antal püspök Szent Pál hiteles szavait állította példaként a mai ember elé „Szinte halljuk, ahogy az apostol belekiált fülünkbe, belevési a szívünkbe, lelkünkbe: Uramnak, Jézus Krisztusnak ismeretéhez képest, minden mást szemétnek, vagyis akadálynak tartok. Sajnos hozzászoktunk az ilyen nagy mondásokhoz, és fel sem figyelünk rá, mert már annyian manipuláltak bennünket szavakkal, amelyekben csalódtunk. Hatalmas összegeket költöttek és költenek arra, hogy elhitessék velünk, hogy az az igazi szabadságban nincs semmi akadály. Hogy a gyermekvállalás még házasságon belül is magánügy, az anya dönti el, megszüli vagy nem gyermekét. Ugyanakkor azt mondják a demográfiai csökkenésre, a gyermekhiány megoldására, az idegenek befogadása az egyetlen megoldás. Őrült zűrzavar van az emberek fejében, szívében. Nincs jövőkép, sem hit, nem kell a hagyomány, a gyökér, a nemzetben gondolkodás, a család. Nincsenek erkölcsi elvárások, mindenről szabadon dönthetünk, még az emberi életről is.” -  hangsúlyozta a főpásztor, majd Szent Pálról beszélt, akiben nem volt semmiféle zavar. Szabadon és szilárd meggyőződéssel tette Jézust az első helyre életében. A bizonyosság belső békéjével és örömével jelentette ki, hogy semmi sem számít csak az, hogy Krisztus példáját kövessük, és az Isten Országát terjesszük. Elviselte ezért az üldöztetést, a rágalmakat, a börtönt. Mert egy új látásmód élt benne. Krisztust hordozta, Ő lángolt, sugárzott belőle. Túláradt benne az öröm, mert Krisztus megragadta Őt szeretetével. Törődött a szegénnyel és a gazdaggal, a pogánnyal és a hívővel. Szavai nem üresen csengtek, igazságot mondott, amelyben nem volt kettősség.

A megyés püspök azt is hangsúlyozta, a keresztény ember lelkébe, szívébe, nem ennek a világnak az öröme él. Nem az emberek véleményétől függ, az igazi öröm, hanem Istenétől, az Örök Atyáétól, aki velünk akar élni, szólni akar hozzánk, gondoskodik rólunk, imádkozik velünk.  Isten nagysága, sokkal gazdagabb, mint azt életünkbe be tudnánk fogadni. Ezért ahol öröm van, ott bűnbánat is, hogy bevalljuk, méltatlanul szeret bennünket az Úr.

A szentmise után a megyés főpásztor imáját az Oltáriszentségben jelenlevő Jézus előtt, az elhunyt hozzátartozókért kezdte. Megemlékezett 56 hőseiről, korunk vértanúiról és minden üldözést szenvedett emberről. Imádkozott mindazokért, akiken keresztül megismerhettük Isten jóságos szeretetét. Végül új szerzetesi és papi hivatásért is fohászkodott, hogy mindig legyenek olyanok, akik lángoló szeretettel, szolgáló szívvel és készséges lélekkel közvetítik az isteni kegyelmet. Imádkozott olyan keresztényekért, akik a lélek örömében élik hitüket, és a szentek útján járva, vállalják akár a küzdelmet is, Isten Országának hirdetéséért.  

Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata



 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

 


 

 



 


 




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk