Első csütörtöki Eucharisztia ünnep - Székesfehérváron az Ifjúsági Világtalálkozók keresztje - beszámoló

2014. 11. 06. | | frissítve 2014. 11. 08.

 


Országjáró körútjának ötödik állomásán Székesfehérvárra érkezett a II. János Pál pápa által kezdeményezett ifjúsági világtalálkozók keresztje. A fiatalság védőszentjének, Szent Imrének szentelt templomban állították fel a négy méter magas fakeresztet és a szintén a Szentatya által ajándékozott Mária ikont, amely bejárta a világot. A Krisztus szimbólum 2003 óta zarándokol együtt a Salus Populi Romani-ikonnal, amely a fiatalok találkozóinak jelképévé vált.

A kereszt jelenlétében a város elsőcsütörtöki eucharisztia ünnepét Spányi Antal megyés püspök az ifjúságért ajánlotta. A szentmise elején a főpásztor köszöntötte a fiatalokat és azért imádkozott, hogy a különleges alkalmon, Jézus keresztje és Mária ikonja előtt számos kegyelemben részesüljenek.

A homíliájában Kovács Zoltán enyingi helyettes plébános Szent Imre herceg életét állította példaképül a fiatalok elé. „Az Ő számára is fontos volt Krisztus Keresztje, amely hirdeti, van örök élet, van megváltás, ami elhozta az üdvösséget. Ez az egyetlen életcél, ami értelmet ad életünknek.” - hangzott el a beszédben. Szent Imre segít abban, hogy a fiatalok elhiggyék és lássák: lehet szentként és tisztán élni egy magasabb rendű életért. Meg kell tanulnunk ezért úgy imádkozni, ahogy a fiatal herceg, hogy megvalósulhasson minden, amit Isten elgondolt rólunk.

A szentmise után következett a szentóra, amelyen Spányi Antal püspök - folytatva a fiataloknak szóló gondolatokat - arról az imádságról elmélkedett, amely mélyen összeköti életünket Krisztussal, és Mária anyai szeretetébe helyez bennünket.

A főpásztor beszélt arról, hogy az emberiség mindig eltévelyedett, amikor elhanyagolta kapcsolatát Istennel, beengedve a bűnt elveszítette a tájékozódást az életben. Nagy felelőssége a szülőknek, hogy megtanítják-e gyermekeiket az imádságra. Átadják-e a felnőttek azt a tapasztalatot, hogy az ima kegyelmeket közvetít, hogy segít Isten jelenlétében tisztán látni, mi helyes, mi nem Istentől való a mai világban.

BPK
Fényképeket készítette: dr. Berta Gábor

 


 

A kereszt állomáshelyei Magyarországon:  1411ifjusagitalalkozo_kereszt.pdf (133 kB)

 


 

Korábbi évek beszámolói:


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk