Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Ciszterci) - beszámoló

2019. 09. 05. | | 2019. 09. 06.

 

 

Jézus ma is hív, hogy emberhalászokká váljunk – Elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep Székesfehérváron

2019.09.05. – A város papságával celebrált szentmisét Spányi Antal megyés püspök a ciszterci Nagyboldogasszony-templomban a hagyományos elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepen. A főpásztor az imaalkalmon a város híveivel együtt fohászkodott a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért, a magyar családokért, az Egyház és ország jövőjéért. Az eseményen nagy létszámban vettek részt a 85. számú Zrínyi Miklós Cserkészcsapat tagjai „Jézus ma is hív, hogy emberhalászokká legyünk. Nemcsak az egyházi személyeket hívja, hanem mindnyájunkat. Engem is látni akar abban a csapatban, amelyik életével tükrözi az isteni szeretetet. Ehhez azonban először hagynunk kell, hogy minket is kihalásszon az Úr” – hangsúlyozta beszédében a püspök.

A főpásztor homíliájában arra emlékeztetett: bár evidenciának tartjuk, hogy Jézus eljött közénk, de nem tekintünk a dolgok mélyére: Vajon miért vezetett útja közénk, küldetését hogyan és minként teljesítette? „Jézus eljött hozzánk, mert mindennél jobban érdekelte a Bethesda tó partján harmincnyolc éve fekvő ember vagy éppen a naimi ifjú sorsa. Érdekelte a kánai menyegzőn boldogságukat ünneplő fiatal pár jövője, akik akkor döbbentek rá, hogy elszámították magukat, és nincs több boruk. Mondhatnánk tovább: az elesetteket, a szegényeket, a magukra maradottakat, az élet peremére sodortakat, azokat, akik ebben a világnak nem számítanak, felejthetőek. De Jézus eljött, mert embereket keresett, akiket a Mennyei Atyának tud átadni. Eljött, és ezért vállalta a mi sorsunkat, élte, mintegy harminc éven keresztül a hozzá hasonló emberek sorsát, ami kemény, nehéz és nélkülözésekkel teli volt” – hangsúlyozta a főpásztor.

Spányi Antal püspök arról is beszélt, hogy a mai modern ember sem követheti másképpen Krisztust, mint ahogy azt az apostolok tették. Meglepődünk a tanítványok bizalmán. Valójában nem is értették, mit is jelent az emberhalászat. Egyszerű, hétköznapi emberek voltak, olyanok, mint mi. Mégis, otthagyva addigi életüket, követték Őt, kérésére elindultak az ismeretlen felé. Mindenüket elhagyták, így tudtak az Úr szolgálatában emberhalászokká válni. „Jézus minden embert ki akar halászni, bennünket is. Ott vagyunk látókörében mi is. Keresi, hogyan tud segíteni nekünk, hogy az életünket mássá tegyük, a lényegtelenről a lényegesre irányítsuk a figyelmünket és az igazi értékek felé forduljunk. Isten keres bennünket. De mi hagyjuk-e, hogy megtaláljon, megszólítson?” – tette fel a kérdést a megyés püspök.

A főpásztor azt is hangsúlyozta, az imádság nem gyenge fegyver. Az Istenbe vetett bizalommal mondott ima erejével csodákra vagyunk képesek. Ki kell állnunk, szólnunk kell, tanúságot kell tennünk, és nem hagyhatjuk megfélemlíteni magunkat, hanem harcolnunk kell a keresztény erkölcsi rendért, a keresztény kultúráért, és védenünk kell az Istentől megalkotott emberi természetet. „Kire tudom kivetni a hálót, kit kell Istennek ajánlanom, Őhozzá segítenem? Jézus eljött, hogy emberek halászaivá legyen, de Ő, a legfőbb „halász” minket is ki akar halászni. Rajtunk múlik, benne leszünk-e a hálóban, és a lelki gazdagság kegyelmi kincsei másokat megszólító értékké válnak-e bennünk? – fejezte be beszédét a főpásztor.

A szentórán a püspök azért imádkozott, hogy megértsük Isten titkát, és mindannyian méltóvá váljunk a Szentlélek megerősítő és megszentelő erejében az emberhalászatra. A ciszterci templomban tartott imaóra végén a főpásztor új papi hivatásokért is imádkozott, majd a hagyományos Tantum Ergo-val és litániával zárult az elsőcsütörtöki közös Eucharisztia ünnep.

Berta Kata
Fényképeket készítette Lugosi Balázs
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk