Mások boldogulásáért élni - Elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnep Székesfehérváron
2018.03.01. - Az Oltáriszentség ünneplésére, a hagyományos elsőcsütörtöki imaalkalomra hívta Spányi Antal megyés püspök a híveket, hogy a ciszterci Nagyboldogasszony templomban együtt fohászkodjanak a Eucharisztikus Kongresszusért, a magyar családokért, egyházunk és hazánk jövőjéért.
A főpásztor a szentmise és imádság során, majd az alkalom végén, külön köszöntötte a parancsnokuk vezetésével megjelent nagy számú cserkészt. A fiatalok - akik a ciszterci gimnázium cserkészei - a hívek könyörgésében külön megemlékeztek Kaszap Istvánról, mint az iskolájukban működő cserkészcsapat egykori tisztjéről és kérték a boldoggá avatás kegyelmét.
A szentmisében a főpásztor az evangélium szavairól elmélkedett. Elmondta, hogy a dúsgazdag és a szegény Lázár példázatán keresztül Jézus eligazítást adott az életünkre vonatkozólag, milyen konkrét dolgokat tehetünk, hogy megosszuk anyagi javainkat másokkal. Az evangélium éltette a szenteket is, akiknek példája útmutatást ad ma is az odaadó és hiteles segítség adásban. „A magyarok szívében mélyen él Árpádházi Szent Erzsébet emlékezete, aki mindenét szétosztotta, egészen feláldozta magát a szegényeknek. Remete Szent Antal sem tartott meg semmit magának, elvonult a világ elől, visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát. Persze nem mindenkinek ez az útja, kérnünk kell a Szentlélek útmutatását saját életünkre vonatkozólag.”
A megyés püspök azt is hangsúlyozta, Lázár története nem néhány száz forint szétosztásáról szól, hanem felelős gondolkodásra hív bennünket saját életünkről, lehetőségeinkről és mások életéről. „Ne elégedjünk meg látszat cselekedetekkel, hanem magunkból is adva próbáljunk meg a másik ember életén javítani, nehézségein átsegíteni őt. Amikor keressük és kutatjuk, hogyan kell Krisztus parancsát megtartani, bizonyára találunk családot, amely segítségre szorul, és ha odaállunk melléjük, örömünk lesz benne. Látjuk majd boldogulásukat, ahogy újra építik közös életüket … Így állhatunk az üldözött szír keresztények mellé is, akik hazavágynak és saját földjükön akarnak újra gyökeret verni és otthont találni.”
Spányi Antal püspök elmélkedéseit Pilinszky János, Kalkuttai Szent Teréz, azaz Teréz anya, Szent II. János Pál pápa gondolataihoz, imáihoz fűzte. A szentórában a főpásztor azért fohászkodott, hogy keresztény életünk útján a kísértések, vívódások és bizonytalanságok idején is Isten közelségében és szeretetében maradhassunk. Kérte a Szentlelket, hogy ebben a világban a helyes utat járják a keresztények, megértsék küldetésüket Székesfehérváron és az egész országban.
Berta Kata
Képek: Somogyi Tamás
Videó: Somgyi Tamás és Berta Kata
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk