Adventi koncert a székesegyházban - beszámoló

2014. 11. 28. | | frissítve 2014. 12. 02.

 

 

 

 

 Az idei esztendőben is a szeretet és az együvé tartozás jegyében rendezték meg a Székesfehérvár  Helyőrség Zenekar hagyományos adventi hangversenyét a fehérvári Szent István Bazilikában november 28-án, pénteken.

Immár huszonkettedik alkalommal teltek meg a bazilika padsorai zeneszerető fehérvári katonákkal és polgárokkal. Az ünnepi koncert kezdetén, a hagyományoknak megfelelően, az adventi koszorú első gyertyáját Spányi Antal megyéspüspök és Fucsku Sándor vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka gyújtotta meg, majd a püspök ünnepi beszédében kihangsúlyozta az adventi időszak fontosságát, hiszen ilyenkor van alkalom arra, hogy összejöjjenek a családtagok. Együtt készüljenek fel az ünnepekre, és gondoljanak azokra a szeretteikre, akik távol töltik a karácsonyt a családjuktól, esetleg a hazájuktól is - mondta.

Idén is több ismert zenész és énekes működött közre a Fricsay Richárd díjas Székesfehérvár Helyőrség Zenekar műsorában. Jónás Krisztina, Radics Éva és Fehér Adrienn énekesek, Tóth Marcell zongorista, Gál Béla csellista és természetesen Ruff Tamás őrnagy, a zenekar karnagya. A művészek, és a bazilika különböző tereiből, sokszor a nézők számára csak hallható módon megszólaló zenekar által adott ünnepi hangverseny biztosan hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatóság érzelmileg feltöltődve, karácsonyi hangulatban és a várakozás izgalmával készülhessen az elkövetkező hetekben az ünnepekre, akár katona, akár civil.

Forrás: taborilelkesz.hu

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 


 

 

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk