Adventi jótékonysági est Székesfehérváron a határon túli magyarokért
2017.12.09. - Tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Székesfehérvári Református Egyházközség szervezésében a Székesfehérvári Egyházmegye, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és sokak támogatásával az Adventi jótékonysági est a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A neves előadókkal szervezett rendezvény bevétele idén is két határon túli magyar közösséget támogatott.
A Ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a Gyulafehérvári Református Egyházközség javára gyűjtöttek a pénteki jótékonysági esten a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az est résztvevői a gyulafehérvári templom tetőszerkezetének befejező munkálataihoz, és gyermekotthon rehabilitációs központjának felszereléseihez, az otthon bővítéséhez járultak hozzá.
Az est fővédnökei Spányi Antal katolikus megyés püspök és Steinbach József református püspök voltak. A székesfehérvári advent elmaradhatatlan eseménye a jótékonysági est, amelynek szervezéséből a város vezetősége is részt vállal.
Az Adventi jótékonysági esten elismert népdalénekesek, népzenészek, versmondók, énekművészek léptek fel, közreműködtek többek között a Magyar Örökség díjas Petrás Mária, a Magyar Művészetért díjas Misztrál Együttes, a Junior Príma díjas Szlama László és a Talentum Ifjúsági Táncegyüttes. Fellépett a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Tálentum Református Általános Iskola énekkarai és a Vox Mirabilis Kamarakórus is.
Berta Kata
Fényképeket készítette Simon Erika
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | |||
| 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
| 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
| 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk