A Székesfehérvári Egyházmegyében az új evangelizáció évében is meghívást kaptak a nagyszülők, hogy együtt adjanak hálát életükért, imádkozzanak családjukért. Alsószentivánon, a fatimai kegyszobor első magyar zarándokhelyén Spányi Antal megyés püspök az idősekért mondott szentmisében idén is megáldotta a nagyszülőket. A főpásztor szándéka, hogy megerősítse az időseket abban, hogy fontosak a fiatalok és az egész társadalom, az egyház számára.
Homíliájában elmondta, hogy évről-évre egyre többen érkeznek Alsószentivánra erre az alkalomra. Nagyszülők zarándoklata van, de nem csak nagyszülőket lehet látni, hanem velük érkező fiatalabbakat, családokat, szerető közösségeket. Azok a kegyelmek, melyeket a nagyszülők ezen a kegyhelyen, ezen a zarándoklaton kapnak nem pusztán számukra ajándék, hanem az otthoniaknak, a körülöttük élőknek is.
Az idő múlásával „kopunk” talán minden téren, de nincs okunk panaszra, mert olyan életbölcsességre tehetünk szert, amely – ha lelkünk vidámságát, a derűt meg tudjuk tartani - mindenki számára ajándékká válhat. Ha megéljük, hogy Isten gyermekei vagyunk és Ő szerető Atyánk, akkor a derű eltölt minket és életbölcsességünk hitelessé és tanúságtétellé válik a fiatalok előtt.
Isten felé a köszönetünk, a hálánk ajándékká tesz minket, idős embereket, a környezetünk számára. Engedjük formálódni gondolkodásunkat és lelkületünket – hogy a szeretet gazdagíthassa általunk is a világot. Van még egy kincset hordozó lehetősége az idősödő embernek: a több imádság lehetősége! Ez a nagyszülők sajátos hivatása szeretteik számára és Isten felé. Ebben a hivatásban Mária előttünk jár életének példájával.
A főpásztor elmondta: Sok idős ember azt érzi, hogy nem tartják egyenrangú félnek a családban. Az anyai szerep változásával a nagymamai szerep is átalakulóban van. A mai nagymamák nagy része dolgozik, és nem biztos, hogy a nagymama és a nagypapa együtt élnek, mint ahogy az sem, hogy a szülők együtt nevelik gyermeküket. Felértékelődik a hagyományos családi forma, hisz a mai szövevényes családi kapcsolatok nagyon nehézzé teszik az alkalmazkodást, az eligazodást mindenki számára.
Telek Pál, volt alsószentiváni tanító 40 év után tért vissza erre az ünnepi alkalomra, hogy hálát adjon a Szűzanyának egész életéért, családjáért. A szentmisében elmondott tanúságtételében kiemelte: a hit megtartása kitartó erőfeszítéseket igényelt életében, de Isten megáldotta családját, 3 gyermekével és 13 unokájával boldog nagyszülő. „Nagyszülőnek lenni ajándék, akkor is, ha időnként nehézségekkel kell küzdenünk”- vallotta a tanár.
A fatimai jelenések évfordulóján a rossz időjárás ellenére is nagyszámban érkeztek az egyházmegye minden részéből zarándokok. A megyés püspök a szentmise végén megköszönte Kallós Péter plébánosnak és az alsószentiváni egyházközségnek a lelkes szervezést. Ezt követően körmenetben adtak tiszteletet a Szűzanyának, amelyet egész napos engesztelő imádság követett a zsúfolásig megtelt templomban.
- BPK és Marian -
Fényképeket készítette Gersztheimer Zsolt
Videó: Somogyi Tamás és BPK
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk