Szerették az életet, a családot, a nemzetet és a hazát – A Doni tragédia 79. évfordulójára ökumenikus imádsággal, katonai tiszteletadással és szentmisével emlékeztek Székesfehérváron
2022.01.12. – Széles összefogásban, a történelmi egyházak közös imájával, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség és partnerszervezetei szervezésében emlékeztek a Doni tragédia 79. évfordulójára Székesfehérváron. A pákozdi Doni kápolna felújítási munkálatai miatt, – Spányi Antal püspök meghívására – a Szent Imre-templomban tartották az ökumenikus és katonai megemlékezést. A közös imádság előtt emlékező beszédet mondott Vargha Tamás országgyűlési képviselő. Az ünnepség végén a Doni Hősök Emléktúra menetszázadok részére átadták a Magyar Honvédség Parancsnokának díszparancsát. Majd a főpásztor szentmisét mutatott be a doni áldozatok lelki üdvéért.
Az ünnepséggel kezdődő megemlékezésen Berdó Gábor Károly, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke köszöntötte az emlékezők között a történelmi egyházak képviselőit, Vargha Tamás parlamenti képviselőt, Dancs Norbertet, a Járási Hivatal vezetőjét, Dr. Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét, Bihácsi Istvánt, a Fejér megyei közgyűlés alelnökét, valamint a megjelent magasrangú katonai vezetőket, köztük Topor István ezredest, az NFIU HUN parancsnokát és társait, Dr. Karsai Bélát, a HTBK székesfehérvári szervezetének elnökét, valamint a katonai hagyományőrző szervezetek tagjait. „A mai napon 29 alkalommal imákkal, gyertyákkal és elcsendesedéssel emlékezünk a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb tragédiájára. 1943. január 12-én, a reggeli órákban indult meg a Don mellett elhelyezkedett II. Magyar Hadsereg ellen a Vörös hadsereg támadása, amelyet Urivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténelem „fekete könyvébe”. A sokszorosan felülmúló túlerővel ellen harcoló II. Magyar Hadsereg elvesztette haditechnikai eszközeinek egészét, állományának közel 70 százalékát. A túlélők közül szinte mindenki megsebesült, fogságba esett, fagyási sérüléseket szenvedett. A visszatérők évtizedekig éltek mellőzötten, lelkükbe pedig örökre bevésődtek a háború borzalmai. A hazáért küzdeni és meghalni a legnagyobb dicsőség, amit az utókor soha nem felejthet el. A mi tisztünk az emlékezés és a tiszteletadás” – fogalmazott Berdó Gábor Károly. Majd a 457-es Prohászka Ottokár Cserkészcsapat tagjai a Születés templomából származó betlehemi békelánggal meggyújtották az emlékezés és a béke gyertyáját.
A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legszomorúbb és mégis talán az egyik legnagyobb erőt mutató eseménye – kezdte megemlékező beszédét Vargha Tamás országgyűlési képviselő. „A mögöttünk hagyott 20. század az értelmetlen pusztítás, a bosszú és a rombolás évszázada volt. Azonban még ez a borzasztó időszak is kevés volt ahhoz, hogy a magyar lélekből kiirtsák a család és a nemzet iránti elkötelezettség gyönyörű és egyetemes értékét. A II. Magyar Hadsereg doni helytállása ezen értékek megőrzésének ékes példája. A második világháború történetében a két legszörnyűbb birodalmi törekvések harapófogójába került magyar hadsereg katonái nem a nagyhatalmi őrületek miatt vállalták a szolgálatot hazájuktól távol. Hanem a haza, a család szeretete, a kitartás, a kötelességvállalás és a tisztesség erényei miatt. … Amit mi ma megtehetünk, hogy ápoljuk és őrizzük a hősök emlékét, és nem hagyjuk, hogy elpusztuljon valaha is” – hangzott el a beszédben, majd a képviselő megemlékezett a tavaly elhunyt utolsó doni veteránról, Smohay Ferencről.
A beszéd után a történelmi egyházak képviselői a doni hősök és áldozatok, a túlélők, a fogságot szenvedők lelki üdvéért és hozzátartozóikért imádkoztak. Spányi Antal székesfehérvári püspök arra emlékeztetett, hogy sokáig beszélni sem volt szabad a doni tragédiáról, és az emlékezést ki akarták törölni az emberek életéből. „Jól emlékszünk az első megemlékezéseinkre, milyen negatív sajtóhírek kísérték azt egyes médiafelületek részéről. Pedig amire emlékezünk, az történelmünk tragikus eseménye, de ugyanakkor hősiessége is. A katonák helytálltak, parancsot teljesítettek, és a küldetést elvégezték. A túlerő győzött, de hosszú időn keresztül azt is feltartóztatták, és számtalan csodálatos hősnek maradt fönt emléke számunkra…. Amikor emlékezünk rájuk, példaképül állítjuk őket új nemzedékek elé, példát akarunk tanulni tőlük a hazaszeretetre, a kötelesség teljesítésére, a családok szeretetére. És amikor emlékezünk, akkor imádkoznunk kell, hogy amiként a földi életben helytálltak, úgy jussanak az Égbe, a mennyország boldogságba és találjanak örök nyugodalmat, békét.”
Berze János református lelkész hálát adott a hősökért, és imádkozott a hazánkat most is védő katonákért és rendőrökért. Fohászkodott az Élet Urához hazánk jövőjéért. „Urunk, könyörülj a Te szolgáidon, hogy az elhunytak emléke érintse meg szívünket, és térjünk vissza Hozzád. Hogy sorsunkban a Te bölcs akaratod teljesüljön be, tégy eggyé minket a szeretetben, és add, hogy kezünk munkáján áldás legyen. Mulandó életünkön kiábrázolódjon Krisztus arca.”
Bencze András evangélikus püspökhelyettes a Kánai menyegző szentírási történetén keresztül arra mutatott rá, hogy szükségünk van új teremtésre, mert a Don közelében, ma is gyakran, még közelebb háborúk dúlnak. „Mintha az ember semmit sem tanult volna saját nyomorúságából. Szükségünk van arra, hogy elérkezzünk végre a harmadik napra, az új teremtés napjára, a Menyegzőre. Mert az ünnep az, amiért teremtettünk. Nem fagyhalálra, nem ágyútűzre, nem félelemre és aggódásra, hanem ünnepre!”
Az imádságok után elhangzott Albert Ferenc költő, a DBSZ tagjának a doni tragédiáról írt verse és a Magyar Takarodó. Az ünnepség végén a Szent Imre-templom előtt felsorakozott menetszázadok részére Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy átadta a Magyar Honvédség Parancsnokának díszparancsát.
A katonai tiszteletadást követően Spányi Antal püspök a Szent Imre-templomban tartott szentmisét a hősök lelki üdvéért. A főpásztor beszédében azt hangsúlyozta, az Egyház tanítása, hitünk igazsága, hogy semmiféle rossz nem származik az Istentől. A pusztítás, a halál és minden gyötrelem a bűn következménye, a Gonosz találmánya. …Látjuk a katonákat, akik megértve a parancsot elindultak, nem hódítani, hanem védeni. Elindultak, mert szerették az életet, a családot akarták védeni, a családért akartak áldozatot hozni. Szerették a nemzetet, amelyhez tartoztak, és a nemzetet akarták szolgálni. Fontos volt számukra a becsület, a katonai helytállás, a tisztesség. … Emlékeznünk kell, mert nem engedhetjük, hogy a katonák áldozata, hősiessége feledésben maradjon! … Amikor emlékezünk rájuk, példaként állítjuk őket új nemzedékek elé, és példát akarunk tanulni tőlük a hazaszeretetre, a kötelesség teljesítésére, a család szeretetére és szolgálatára” – buzdított szavaival a megyés püspök.
Berta Kata
Fényképet készítette dr. Berta Gábor
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk