Dicsőség és hála a hősöknek, megbecsülés a hátramaradottaknak, tisztelet az őrzőknek – Emléktűzgyújtással tisztelegtek az Urivi áttörés 76. évfordulóján, Pákozdon
2019.01.12. – Katonai tiszteletadással és ökumenikus imádsággal emlékeztek meg az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 76. évfordulóján. Emléktüzet gyújtottak a 26 esztendeje épült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen. A méltóságteljes ünnepségen mintegy 200 ember tisztelgett a 130 ezer magyar katona emléke előtt. Emlékbeszédet mondott Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Bobory Zoltán fehérvári költő, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli és ügyvezető elnöke. A katonahősökért Spányi Antal székesfehérvári püspök, Szász Zoltán székesfehérvári református lelkész, Bencze András székesfehérvári evangélikus lelkész imádkozott.
A hagyományokhoz hűen idén is a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a 457. sz. Cserkészcsapat és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely szervezte meg az emléktűzgyújtást.
Bobory Zoltán fehérvári költő, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség tiszteletbeli és ügyvezető elnöke köszöntőjét Gál Csaba Sándor: Véres úton hazafelé versével kezdte. Megemlékezett a harctereken életüket vesztett katonákról és a magukra maradt családtagok szenvedéseiről. Azokról is szólt, akik súlyos testi sérülésekkel, sebekkel a lelkükben érkeztek haza a „doni pokolból.” „Évente, ennek a tűznek a fényében felidézett hősök a harang szavára, imáinkra idejárnak, és a velünk élő katonák arra emlékeztetnek bennünket, hogy legyen béke a szívünkben. Legyen mindig béke a lelkünkben. … A költő szavaival élve, olyan dal szóljon bennünk, hogy a mások énekét is szépnek halljuk. A békességet becsüljük meg, hogy a kis földdarabon, ahol élünk, most nincs háború. Mondjunk mindezért hálát Istennek.”
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb tragédiájáról Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára mondott emlékbeszédet. „Kétszázezer magyar katonára emlékezünk, akik a Don partján szálltak szembe a Vörös hadsereggel. … 1943 rendkívül hideg telén a 2 magyar hadsereg elégtelen ruházattal és felszereléssel, nem elegendő élelmiszerrel, közel kettőszáz kilométer hosszú arcvonalon vette fel a harcot. A 2 magyar hadsereg katonái közül a százezret is meghaladta az elesett, megsebesült, beteg, eltűnt vagy hadifogságba esett emberek száma.” Majd az államtitkár méltatta azokat, akik életük árán is biztosították a lehetőséget bajtársaik hazajutásához. „A nemzeti tragédiában, az öldöklés, az embertelenség napjaiban is megtermettek az önzetlenség és a kitartás, az elszántság el nem felejthető emberi, katonai példái. Hősök voltak a parancsot teljesítő katonák, akik életre szóló testi-lelki sérülést szenvedtek, vagy a legtöbbet, az életüket adták hazájuk védelmében.”
Spányi Antal megyés püspök, az emlékezőkhöz szólva elmondta: „kötelességünket teljesítjük, amikor itt vagyunk, fejet hajtunk a küldetésüket önfeláldozó módon, hősiesen teljesítő katonák emléke előtt. Keresnünk kell, mi lehetett a lelkükben, milyen eszmék hevítették szívüket, milyen gondolatok adtak nekik erőt nap nap után, a reménytelenségben is, a kilátástalanságban is, hogy helytálljanak, katonához méltó módon parancsot teljesítsenek, küldetést hajtsanak végre. Nem kell találgatnunk, ha ezeket a fogalmakat próbáljuk tetten érni, hiszen a tábori posta hazahozta nemcsak érzelmeiket, de gondolataikat is, és ezekből világosan kirajzolódik, fontos volt számukra és erőt adott nekik: a haza szeretete, a nemzet iránti kötelesség, a hit, a család szeretete, a hűség, a bajtársiasság, a hősies férfiasság. Mindez nem adott lehetőséget, hogy az életüket mentsék, de adott erőt, hogy emberként küzdjenek, és ha kell, hősként haljanak. Nekünk utódoknak emlékeznünk úgy kell, hogy tanuljuk meg tőlük ugyanezeket a fogalmakat, zárjuk a szívünkbe, őrizzük őket. Ezek adjanak erőt, jelöljék ki számunkra az utat, mutassák meg nekünk, hogyan és mit kell tennünk. Sokan kétségbe vonják ezeket az eszméket, elveket, idejét múltnak próbálják beállítani. Aki hallgat rájuk, a perc emberévé válik, a történelem játékszerévé, olyan emberré, akit nehéz becsülni. Amikor fejet hajtunk a hősök emléke előtt, fogadjuk be az Ő eszméiket, ami lelkesítette őket, és erőt adott hősi helytállásukban. Így kérjük Istentől, a történelem Urától, akihez bizalommal fordulunk, hogy a II. világháború Don-kanyarban elesett hőseiért és áldozataiért mondott imáinkat hallgassa meg. Jussanak el az örök hazába, az örök béke országába.”
Ezt követően Szász Zoltán református lelkész felolvasta a 90. Zsoltárt. Bencze András evangélikus lelkész, imádságos gondolataiban arra hívta fel a figyelmet, nem azt kell kérdeznünk, hol volt Isten a borzalmas téli háborúban, az egymás ellen harcoló teremtményei között. Hanem kérnünk kell Istent, akinek lábnyoma mindig ott van a történelem útjain, legyen mindig velünk, Ő vezesse vezetőinket, tartsa elénk törvényét, hogy ne kerüljünk le soha az Ő ösvényeiről.
A megemlékezésen Rácz-Szabó Zoltán zászlós, egy Doni túlélő unokája mondta el Kovács Sándor: Confiteor című versét. A koszorúzás előtt Papp-Makláry Éva székesfehérvári író-költő, képzőművész asszony adta elő Sinka István: Ének a Don hőseiért című versét.
Az ünnepségen részt vett Smohay Ferenc magyar királyi zászlós, tartalékos főhadnagy, doni veterán. A katonahősök családtagjai és leszármazottjai mellett az ismeretlen katona sírjánál tisztelegtek Vezekényi Csaba védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Molnár Krisztián a Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója, Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetője, Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere, Takács János Pákozd polgármestere, valamint Sándor Zsolt dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke, Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka, Miklovicz János ezredes, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoka, Topor István ezredes, a NATO Erőket Integráló Elem parancsnoka, Páli Zoltán alezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság területvédelmi osztály 6. régiójának területvédelmi parancsnoka, Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, a honvédséget támogató civil szervezetek és hagyományőrzők.
Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata
Korábbi évek beszámolói:
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk