Gyertyagyújtás a Szent Imre Iskolában - beszámoló

2017. 12. 18. | | 2017. 12. 18.

 

 

Az öröm gyertyája is ég a Szent Imre iskola koszorúján

2017.12.18. - A székesfehérvári Szent Imre Általános Iskola diákjai minden évben közösen gyújtják meg bensőséges ünnep keretében az iskola adventi koszorújának gyertyáit. Az intézmény életében az adventi készület ideje fontos időszak, amelynek egyik kiemelkedő eseménye a harmadik gyertya meggyújtása. A sokéves hagyománynak megfelelően az iskola egész közössége Spányi Antal megyés püspökkel és Ugrits Tamás pasztorális helynök, iskolabiztossal együtt ünnepelte idén is az örömet jelképező, rózsaszín gyertya lángjának fellobbanását. A diákok idén is adventi énekekkel, zenével, a Megváltó születését váró irodalmi idézetekkel készültek az eseményre.

Csák Lajos igazgató az iskolának nyújtott lelki és anyagi támogatásért hálából egy ajándékcsomagot adott át a megyés püspöknek és a püspöki biztosnak. Elmondta, hogy az intézményben a karácsonyi készület advent igazi üzenetéről szól: a nyitott szívről, az Istennel való örömteli találkozásról, a békéről és a reményről.

A főpásztor az ünnepi gyertyagyújtás után az Isten szeretetében megélt örömről beszélt a diákoknak. „Már csak néhány nap, és eljön azaz ünnep, amelyet kicsik és nagyok egyaránt várnak. Ilyenkor mélyebben megtapasztaljuk Isten szeretetét, amely mindig velünk van és sohasem hagy el minket. Ahhoz, hogy a karácsony valóban szép és szeretettel teli legyen, nekünk is hozzá kell tennünk. Imádkoznunk kell, másoknak örömet szerezni jócselekedetekkel, mert ez teszi a karácsonyt áldottá és szentté. Ha adni tudunk, tele lesz a szívünk örömmel és békével. Isten kegyelme segítsen erre bennünket, hogy általa szép legyen a karácsony, és mindannyiunk egész élete.”

Ugrits Tamás püspöki biztos és hittanár az adventi várakozás idején arra az örök üzenetre készíti a diákokat, hogy szívüket nyissák ki Isten felé, és egymáshoz is közelebb kerüljenek a szeretetben. Szép hagyománya a szentimréseknek, hogy az iskola karácsonyfáját a tanulók színes papírdíszekre írt felajánlásai borítják be. A diákok így minden évben karácsonyra készülve, saját jócselekedeteiket adják ajándékul Jézusnak születése ünnepére.

Berta Kata
Fényképeket készítette Nagy Anikó
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

 


 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk