Bérmálás a székvárosban - beszámoló

2024. 05. 19. | | 2024. 05. 20.

 

 

 

Legyetek a béke, a remény, a szeretet hírnökei – Spányi Antal püspök szolgáltatta a bérmálás szentségét a Szent István király székesegyházban

2024.05.19. – Pünkösd napján, Székesfehérvár közös bérmálási ünnepén Spányi Antal székesfehérvári püspök 82 fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a Szent István király székesegyházban. „Isten szent lelke csodálatos módon átalakította és átformálta az apostolokat, feltüzesítette az első keresztények hitét. De Isten Szentlelke ma is ezt akarja tenni velünk. Hallgassunk a Lélekre, lelkiismeretünk szavára, éljünk az egyház kegyelmeivel, a szentségekkel, és legyünk a szeretetnek, a békének, a szent reménynek a hírnökei, mert erre ma nagy szüksége van a világnak – hangzottak el a főpásztor szavai, aki a bérmálkozókat a napi imádságra, a vasárnapi szentmisére és a szentségek vételére buzdította.

Székesfehérvár közös bérmálási ünnepén Ugrits Tamás pasztorális helynök kérte a főpásztort a szentség kiszolgáltatására. A megyés püspök örömmel köszöntötte a nagyszámú bérmálkozót, a bérmaszülőket és hozzátartozóikat. Hangsúlyozta, milyen nagy értéke a bérmálásnak, hogy elvégezve a szentgyónást, megtisztult lélekkel tudjunk szembenézni eddigi életünkkel. Meglátjuk, mit kellene másképp tennünk, miben kérjük Isten Szentlelkének segítségét, hogy megváltozzunk, elhagyjuk gyengeségeinket, és megszerezzük az erényeket.

Szentbeszédében a főpásztor elmondta, milyen érzékletesen el tudjuk képzelni Jézus születését, a keresztrefeszítést, a feltámadást, és persze pünkösd eljövetelét is az Apostolok Cselekedeteiből. Hallották a szél zúgását, lángnyelvek jelentek meg felettük és mindent másképpen láttak ettől kezdve. Ahogy a Szentlélek leszállt rájuk, amit Krisztusról tudtak az életté vált bennünk. Amit Tőle kaptak tovább adták életük példájával. Háromezer ember mondta nekik, hogy kereszteljetek meg minket. Ez a pünkösd az Egyház születésnapja, amelynek 2 ezer éves hagyománya van. Az apostolok ezért és mindenért Istennek adtak hálát, elviselve a nehézséget is.

Jó megtapasztalnunk, hogy Isten közel van hozzánk, és Ő mindig meghallgat. Az apostolok nemcsak elindultak, hanem kitartottak egész életükben, és vállalták a vértanúhalált is. Egyre inkább legyünk mi is a világban, a családban Krisztus jó hírének kovásza, legyünk a bűntől megvédő só, és legyünk Krisztus fényének közvetítői. A Lélek a lelkiismeretünk szavával szól hozzánk, erejével gyógyít, bátorít, segít, hogy ha kell, tudjunk mindennap újrakezdeni. Ne adjuk fel a jóra törekvést, Isten megadja az erőt, hogy egyre jobban legyünk Krisztus követői.

„Kedves bérmálkozók, a szentségek vételével olyan kegyelmet kaptok, amellyel egyre jobban megvalósítjátok életetekben, amit Jézus tanított, és amire Ő hívott Benneteket. Szívből kívánom, hogy mindig éljetek Isten szeretetében, mindig éljetek úgy, amit az elmúlt években megtanultatok és megértettetek, amiben a Szentlélek segített benneteket. Egész életetekben szeressétek és váltsátok valóra, amit kaptatok! Járjatok azon az úton, ami a Lélek által a béke, az öröm és a boldogság útja!

Spányi Antal püspök és Ugrits Tamás pasztorális helynök a szentbeszéd után kézrátétellel és a krizmával való felkenéssel kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.

Berta Kata
Képek: Kovács Marcell
Videó: Székesfehérvái Egyházmegyei Stúdió

 


 

Korábbi évek beszámolói:

 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk