Az Örökké Való októberi adása
2024.09.29. - A lelkészek Isten követei, de nem mennyei lények, hogy ne lenne szükségük az alapvető emberi kapcsolódásra. Egy egyházi közösség vezetése, összefogása és a felekezeti tagok lelki állapotának gondozása egyedülálló feladat, amit lelkipásztoraink szinte megszakítás nélkül végeznek. Mindeközben adódik a kérdés: folyamatos missziója közben hogyan tud a lelkész a saját lelki életére is vigyázni? Az Örökkévaló mai adásában olyan lelkipásztorokat szólítunk meg, akik bizony az átlagot képviselik, ezért nem kerülnek a média nyilvánossága elé, egyszerűen elvégzik küldetésüket, amely minden emberhez szól, aki keresi útját, várja a jó szót, a támogatást.
Amikor az ember kapcsolatba kerül a kereszténységgel, akkor először általában a családján kívül egy egyházi közösséggel találkozik, azon belül is kiemelten a lelkipásztorral. Rajta keresztül is megismerheti Istent. Ezért sem mindegy, hogy a pásztorok, hogy vannak, és hogy lesznek jelen mások életében, szerepük sokban határozza meg az egyház működését, az új, Istennek elhívatott élet születését.
A lelkipásztorok is emberek. Vannak, akiket házaspárként hív el az Úr, hogy közös szolgálatukkal minél többeket bevonjanak Isten szeretetébe. Egy elhivatott, az emberi lét nehézségeit jól ismerő, alázatos és Istenben erősen bízó házaspár sokat tud tenni egy közösség tagjaiért, hogy erőt merítsenek az élethez.
Lelkipásztorokról szóló sorozatunkat folytatjuk! Tartsanak velünk az Örökké Való októberi adásában! Viszontlátásra!
Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk