Alapítóját ünnepelte a premontrei rend - beszámoló

2021. 06. 07. | | 2021. 06. 08.

 

 

Szent Norbert szemlélődő és tevékeny szent volt - Alapítóját ünnepelte a premontrei rend

2021.06.07. - A premontrei rend alapításának 900. évfordulója kiemelkedő esemény volt a zsámbéki egyházközség életében. Június 7-én püspöki szentmisével és emlékszobor áldással ünnepelték Szent Norbertnek, a premontrei rend alapítójának főünnepét. Az esti szentmise főcelebránsa Spányi Antal megyés püspök volt, aki a premontrei elöljárókkal és rendtársaikkal együtt mutatta be a legszentebb áldozatot. Az ünnepség végén a templom előtti téren került sor a jubileum alkalmából állított Szent Norbert-szobor megáldására is.

A premontrei rend életének és tevékenységének központja és forrása a liturgia. A szentmisét és a zsolozsmát minden nap közösségben és ünnepélyes formában, énekelve végzik. Szent Norbert ünnepe a zsámbéki templomban is zsolozsmával kezdődött, amelyet Balogh Péter Piusz O.Præm. Apát, a Magyar Cirkária vika áriusa vezetett. Az ünnnepen részt vettek a Premontrei Női Kanonokrend szerzetesei is, akiknek rendje a rendszerváltás idején, 1989-ben telepedett le Zsámbékon. Itt a liturgikus és a gyakorlati templomi szolgálatuk mellett a hitoktatást és több szociális intézmény, valamint középiskola fenntartását is vállalták.

Spányi Antal megyés püspök a jubileum alkalmából megemlékezett Szent Norbert életéről, akinek a szemlélődő imádság és lelkipásztorkodás gyakorlata egyaránt fontos volt, és mindehhez az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztustól kapott erőt.  „Szent Norbert tanúja azoknak a rendalapítóknak, akiknek rendjét az idő igazolta. Törekvése az idővel sem vált semmivé, hanem ma is világító fény, erő és tanúság Istenről. Olyan ember volt, aki tudott nagy lenni a nagyok között és kicsiként élni a kis emberek között. Mindig Isten örömhírét hirdette, amellyel tele volt a szíve. Mert lelkének ezt a gazdagságát az Oltáriszentségből, Jézus szeretetéből merítette. Ma, amikor egy olyan világban élünk, hogy már a gyermeket is arra tanítják, mindenhez a jogod van és ugyanakkor nincs semmi kötelességed, akkor Szent Norbert arra tanít, hogy mindenütt Isten terve szerint kell formálni és alakítani életünket. Amennyire megvalósítjuk azt, amit Isten kigondolt felőlünk annyira lesz szép és és értékes az életünk.”

A főpásztor beszéde végén hálát adott Szent Norbert rendjének magyarországi jelenlétéért is, és minden tevékenységükért, szolgálatukért. „A praemontrei rendnek is bőséggel vannak nagyszerű példaképei, tanítói, akik életükkel, szavukkal hitet tettek az isteni igazság mellett. Ilyenek voltak azok is, akik a rendet átmentették a szocializmus, a kommunizmus időszakán, és megőrizték, megtartották a hit lángját a szívükben, a lelkükben. ... Adjunk hálát Szent Norbertért, a rend működéséért és a szenttől kapott példáért, amely arra hív bennünket, hogy Isten országát építsük, önmagunkat az Ő akarata szerint alakítsuk, és így éljünk szent életet ebben a mai világban is.”

A szentmise végén Holnapy Dénes Márton O.Præm.  (Zsámbék) Alperjel, zsámbéki plébános, iskola igazgatóhelyettes felkérte a megyés főpásztort, hogy a jeles ünnepre készült Szent Norbert szobrot áldja meg a templomkertben. Az alkotást Oláh Katalin Kinga szobrászművész készítette.

A premontrei emlékév lehetőséget ad számos közös ünneplésre. Ezeken az alkalmakon az érdeklődnek bemutatják a rend történetét, szellemi lelki örökségét, amelyet a szemlélődés és az emberek szolgálata együttesen határoz meg.

Berta Kata
Képek Somogyi Tamás
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata


Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk