Adventi Udvar a püspökségen

2008. 12. 13. |

 

püspök és irodaigazgató

 

A Püspökség és a Színház közös karácsonyi meglepetése Székesfehérvárnak

Az esztendő legbensőségesebb időszakában újra ünneplőbe öltözik a Székesfehérvári Püspökség udvara. Immár harmadik alkalommal nyílik meg az Adventi Udvar november 29. és december 21. között. Idén is jótékonysági kézműves vásárral és gazdag programokkal várják a betérőket Advent minden szombatján és vasárnapján délelőtt 10-től este 6 óráig, valamint az utolsó adventi hét hétköznapjain délután 2-től este 7 óráig.

Az ünnepet megelőző várakozásra, az igazi készülődésre hangolódhatnak rá egyaránt gyermekek és felnőttek szombatonként a Püspökség udvarán:

Délelőtt 10 órától 11 óráig adventi koszorú- és karácsonyfadísz-készítésre várják a gyerekeket. A legügyesebben elkészített munkákat ajándékkal is díjazzák. Az udvaron felállított színpadon 11 órakor kezdődnek a gyermekelőadások. Az Adventi Udvar kiemelt eseménye az idén délután 4 órakor kezdődő ünnepi gyertyagyújtás. Az iskolások és óvodások műsora után Spányi Antal székesfehérvári püspök osztja meg adventi gondolatait az udvarba érkezőkkel.

Ebben az évben a Püspökség a Vörösmarty Színházzal és a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziummal készített egy szép karácsonyi kiadványt, amely az Adventi udvar jótékonysági vásárában és a Színház jegyirodájában is árusításra kerül. A Fehérvári Karácsony 2008 Cd-n ismert magyar költők legszebb karácsonyi verseit mondják el a színház művészei, a legkedveltebb karácsonyi énekeket adják elő a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium diákjai. Drahos Béla fuvolaművész és Kardos Kálmán zongoratanár Bach gyönyörű dallamaival varázsolnak karácsonyi hangulatot a lemez hallgatói számára. További meglepetése a Cd-nek, hogy Spányi Antal megyés püspök olvas fel nagy püspökelődjének adventi-karácsonyi gondolataiból.

A CD teljes bevétele januárban kerül átadásra a sajtó jelenlétében egy  székesfehérvári szociális intézmény javára.

Valamennyi korosztályt gazdag kínálattal várja a jótékonysági vásár, valamint a kézművesek és iparművészek karácsonyi vására az Adventi Udvarban. Aki jótékonysági céllal szeretne vásárolni kézművestárgyakat, az idén is megtalálja a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató Kemence Alapítvány és a Pro Vobis műhelyek szép munkáit. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete évről-évre színvonalas vásárt rendez a Püspökség udvarán és készíti el a gyerekek által nagyon kedvelt, ember nagyságú bábukból álló Betlehemet. Idén újabb meglepetéssel fogadják a kicsiket: Advent utolsó hetében minden nap állatsimogató is lesz, kis bárányokkal.

A Magyar Katolikus Karitász országos felhívására gyűjtést szervez az „Egymillió gyertya a szegényekért” szolidaritási akcióval. Az Adventi Udvaron megvásárolható gyertyák bevételéből az Egyházmegyei Karitász a rászorulók számára fűtőanyagot vásárol és szállít ki december-január folyamán.

 


 

A hétvége programja

2008. december 13. (szombat)

10 h 00 - 18 h 00
Kézműves és jótékonysági vásár

10 h 00 
Kézműves foglalkozás a gyerekeknek: karácsonyfadísz készítés

11 h 00  
A gyermek kézműves munkák díjátadója.
A bicskei Szent Margit Általános Iskola  Szent László tagiskolája diákjainak műsora: Luca-napi népi játék (néptánc, ének) Adventi  énekek, Három királyok (színdarab)

16 h 00
III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
Az érdi Marianum Általános Iskola diákjainak műsora: Adventi és karácsonyi, énekek, versek és próza
Ünnepi köszöntő: Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató
Adventi gondolatok: Spányi Antal megyés püspök
Közös ének, ima kíséretében a harmadik gyertya meggyújtása

2008. december 14. (vasárnap)

10 h 00 - 18 h 00
Kézműves és jótékonysági vásár

 


 

Szeretettel várnak az udvarban mindenkit, aki a karácsonyi előkészületek rohanásában szeretne egy kicsit megpihenni, találkozni ismerőseivel, barátaival, ünnepélyesebbé tenni ezzel a várakozást!

 

Plakát:  advent2008plakat.pdf
Program:  adventprogram.pdf
Szórólap:  adventszorolap.pdf (1.2 MB)


 

 

 


 

 



 


 

 


  




 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk