Prohászka Ottokár születésének 157. évfordulóján a Prohászka emléktemplomba szeretettel hívjuk az ország minden részéből a paptestvéreket és híveket.
2015. október 10-én, szombaton 16 órától a Vasútvidéki Prohászka templomban emlékeznek meg hagyományosan Prohászka Ottokár püspökről Székesfehérváron. A nagy püspök születésének 157. évfordulóján az egyházmegye előadást és emlékmisét szervez.
Program:
Tudományos előadás
16 órakor Mózessy Gergely: „Állítólag Prohászka egyszer…” című előadása.
Emlékmise
17 órakor a templomban Spányi Antal megyés püspök tart koncelebrált szentmisét a város papságával, az egyházmegyéből érkező papokkal. A szentmise végén a főpásztor a hívekkel együtt imádkozik püspökelődje sírjánál.
Az ünnepségre az ország minden részéből várják a Prohászka Imaszövetség tagjait, akik a szentéletű püspök példájára új papi és szerzetesi hivatások születéséért imádkoznak. A vasútállomással szemben álló emléktemplom minden kedves hívő számára könnyen elérhető. A Prohászka Imaszövetségbe új tagok jelentkezésére is számítanak, jelentkezési lapok a helyszínen kaphatók. Az Imaszövetség havi hírlevele és a letölthető jelentkezési lapja a www.szfvar.katolikus.hu honlapon található.
Plakát letöltése:
1510prohaszka_plakat.pdf (1.7 MB)
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk