Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Öreghegy) - beszámoló

2025. 08. 07. | | 2025. 08. 08.

 

 

Hitünkkel válaszoljunk Jézus megszólító szeretetére – Elsőcsütörtöki Eucharisztia–ünnep az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya-templomban

2025.08.07. – A székesfehérvári egyházközségek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia-ünnepén az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya-templomban imádkoztak együtt új papi hivatásokért, a családokért, a békéért a város papjai és hívei. Spányi Antal püspök főpásztori elfoglaltsága miatt Ugrits Tamás pasztorális helynök, plébános vezette az imádságos alkalmat. Beszédében azt hangsúlyozta, a bajba került embernek nem az Istennel való szembefordulás, hanem hit útját kell választania, és kiemelte, hogy minden kereszténynek fel kell tennie a döntő kérdést, szereti-e Jézust, az Isten Fiát.

A szentmisében Ugrits Tamás atya egyrészt az ószövetségi olvasmányról, másrészt az evangéliumban elhangzottakról beszélt, amelyekhez kapcsolódóan kiemelte személyes érintettségünket. Elmondta, hogy a 40 éves pusztai vándorlás az Ószövetségben a nép számára talán nem volt más, mint állandó elégedetlenség, állandó lázadozás, állandó próbatétele az Istennek, gondviselésének, szeretetének. A keresztény embernek is oda- figyelnie kell arra, hogyan gondolkodik Istenről. „Amikor bajba kerül az ember, akkor a hit útja nem az, hogy szembefordul az Istennel, hanem az, hogy örvendezik az Úrral. A hit útja éppen a kitartás, a felajánlás. Amikor nem úgy történnek dolgaim, amikor nehéz próbatétel elé állít az Úr, ami még nem oldódott meg egyik napról a másikra, akkor nem a korholás, a neheztelés a jó út, hanem az imádságos, alázatos felajánlás. A keresztünk felvétele és elhordozása Istennel együtt.”

Tamás atya homíliájában azt is kiemelte: ahogy Péter apostolnak egykor Jézus feltette a kérdést, szeretsz-e engem: úgy minden mai kereszténynek is fel kell tennie a döntő kérdést magában, szereti-e Jézust, az Isten Fiát. „A hit mindig egyéni válasz Jézus kérdésére, megszólító szeretetére. Számomra ki a názáreti Jézus? Mit jelent nekem? Mindnyájan tudjuk, erre nem a szavainkkal válaszolunk, hanem az életünkkel. Szavaink lehetnek nagyon szépek, gördülékenyek, nagyon tartalmasak, de mit ér, ha az életünk nincsen mögötte. Hányadik helyen van Jézus a szívemben? Hányadik helyen van az életemben, a döntéseimben, a gondolataimban, mennyire hatja át az életemet az ő jelenléte, mennyire szempont az ő akarata. Nyilvánvalóan koncentrikus körökben vagyunk Jézus körül. Ki közelebb van, ki távolabb van, akár a születésétől, a neveltetéstől, körülményeitől fogva, amiért mindannyian különböző helyeken állhatunk. Fontos kérdés tehát, hogy kicsoda nekem a Názáreti Jézus? Hogy elgondolkodjam azon, mennyi mindenki és minden fontos az életemben, és vajon hol kap helyet Jézus, aki tőlem is megkérdezi, kinek tartasz engem? A hit ugyanis egyéni válasz Jézus megszólító szeretetére” – fogalmazott Tamás atya.

A szentmisét követő szentórán a plébános a családokért fohászkodott, akiket Isten meghívott az általa alkotott világ jövőjének munkálására és országa építésére. „A családot a szentség méltóságára emelted, s annak a szent kapcsolatnak a példaképévé állítottad, amely közötted és egyházad között áll fenn. Kérünk, add, hogy a családnak ez a nemes eszméje és méltósága mindig szemünk előtt lebegjen. Ne engedd erőnket üres és hamis ábrándozásokban szétforgácsolódni, hanem Te magad készíts elő minden fiatalt a nagy feladatra, amelyet számára szántál a családi életben. Szent Család, oltalmadba ajánljuk családjainkat, oltalmadba ajánljuk a házastársakat, segítsd őket, hogy szívükben megőrizzék a szeretetet, a hűséget, a megbocsátást, a megbecsülést és maradjanak mindhalálig egymás segítő társai. Oltalmadba ajánljuk a gyermekeket, segíts, hogy a szülők gyermekeikben mindig Isten ajándékát lássák, fogadják és becsüljék meg őket, és Isten szeretetére neveljék. ... Oltalmadba ajánljuk szüleinket, nagyszüleinket, s kérjük, hogy áldozatos gondoskodásunkkal, szeretetünkkel, engedelmességünkkel viszonozzuk szeretetüket, s hálánkat cselekedeteinkkel, imánkkal is megmutassuk nekik” – hangzott el az imában.

A város elsőcsütörtöki közös imája a litániákkal és a szentségi áldással zárult.

Berta Kata
Fényképeket készítette Kovács Kornél
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

 


 

Korábbi évek beszámolói:

Kapcsolódó videóanyag

Képtár


< 2025. szeptember >
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

 

 

 


 

 



 


 

 


  


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk