2023.11.28. – A Pasztorális Tanács ülésén az egyes pasztorális szakterületek referensei és munkatársai a püspökséggel összhangban tekintették végig a Székesfehérvári Egyházmegye 2024-es programjait.
Spányi Antal megyés püspök bevezető gondolataiban elmondta, mennyire fontos, hogy az egyházmegyében a tagok egy közösségként is tudjanak egymásra és egymásból építkezni. Ehhez szükséges az, hogy az atyák és az éves plébániai életet szervező munkatársaik előre tájékozódjanak a központi programokról. Ezek a honlap Eseménynaptárába is minden évben decembertől időben felkerülnek.
Ugrits Tamás atya, irodaigazgató részletesen ismertette a 2024-es év programjait. Kiemelte az év zarándoklatainak jelentőségét, felhívta a figyelmet az érintett csoportok specifikus igényeire, problémáira és az imádság erejére. A püspökség ezzel az előre tervezhető programnaptárral szeretné támogatni a plébániákhoz tartozó közösségek és személyek lelki életét, Isten iránti elköteleződését és közösségi életét. Ehhez együttműködésre van szükség. Osszuk meg egymással élményeinket, tapasztalatainkat – a helyi közösségek épüléséhez éljünk a felkínált központi események lehetőségével.
A pasztorális felelősök elmondták gondolataikat, észrevételeiket, kérdéseiket, melyekkel a közös terveket, a munkát és a megvalósulást segítették elő.
Az ülést imával kezdték és zárták a résztvevők.
- Marian -
Korábbi évek beszámolói:
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk