Táboraink a Székesfehérvár Almássy telepi Plébánián
2025.07.17. - Az Almássy-telepi Krisztus Király templom táborai 2025.06.23-27. és 07.07-11. között kerültek megrendezésre.
A táborok első napját ismerkedős játékkal kezdtük, hogy a gyerekek könnyebben kapcsolódjanak egymáshoz, majd ez további ügyességi játékok követték. A játék után a közösségi házban kezdetét vette a tábor zászlajának elkészítése, melyben minden táborozó aktívan részt vett. Ezt követően a templomban egy rövid közös imádság után megismerkedtek a gyerekek a ministrálás, mint szolgálat szerepéről, kipróbáltak különböző feladatokat, olvastak és énekeltek. Jézus csodatételei közül egy történetet is hallhattak, melyből a tanulságok levonása közben egy érdekes és mély beszélgetés alakult ki a táborozók között. A napot a közösségi teremben zártuk, ahol folytatódott a zászlókészítés, továbbá különböző karkötők elkészítése, mely nagyon tetszett a gyerekeknek.
A többi tábori napunk is élményekben gazdagon telt. A reggeleket a szabadban indítottuk vidám játékokkal, majd előkerültek az aszfaltkréták, és hamarosan a templom előtti tér színessé változott. Gyerekrajzok sokasága díszítette a köveket, sőt, egy ugróiskolát is megrajzoltak a lányok, amelyet a gyerekek nevetve, izgatottan ugráltak végig újra és újra. A délelőtti szabadtéri programokat követően megpihentünk a közösségi házban, ahol a gyerekek kézműveskedhettek. Előkerültek az ollók, ceruzák, ragasztók és fonalak – mindenki lelkesen alkotott. Készültek színes papírsárkányok, karkötők, és természetesen a tábor zászlója is tovább szépült. Amíg a nagyobbak szorgosan alkottak, az óvodások egy kis pihenésképpen mesét hallgathattak, így ők is feltöltődhettek. A nap folyamán nemcsak kézzelfogható alkotások születtek, hanem rengeteg közös élmény és sok nevetés is.
A tábori napokon sportolás is volt: bemelegítésképpen kidobóval kezdtük,aztán labdajátékok és sorverseny következett. A papírsárkányokat a gyerekek az udvaron ki is próbáltak, nagy mosollyal és sok nevetéssel eregették azt. A templomba minden nap volt egy Bibliai Kvízjáték amiben azok a picik is aktívan, ügyesen részt vettek akik még nem voltak elsőáldozók. Ezt követte egy hittanos totó, ahol nagyon szép eredményeket értek el. A templom történetéről pedig Zemlényi Katica mesélt, amit kíváncsian és érdeklődve hallgattak a gyerekek. A jó szereplés miatt a karzaton énekeltek orgona kísérettel. A táborzászló befejezése is megtörtént. A nagy melegre való tekintettel mindkét tábort egy közös fagyizással zártuk.
A szülők és a gyerekek is nagyon örültek a lehetőségnek, hogy szakképzett pedagógusok és ministránsvezetők segítségével ilyen szép nyári élményben lehetett részük. Hálásan köszönjük a támogatást!
Zemlényi Katica
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk