A legendák gazdag kincstára szól a Szent Miklós püspökről, aki bőkezű felebaráti szeretetével a Karácsony misztériumának is előhírnöke lett. A székesfehérvári Szent Imre Iskolában is megünnepelték Szent Miklós napját.
Szent Miklós püspökről, aki 350 körül születhetett a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között. Életéről kevés történeti adat maradt fenn, alakját inkább a 13. századi Legenda Aureából ismerhetjük. Ezt a történetet elevenítették fel a Szent Imre iskola diákjai.
A legenda elbeszéli, amikor megtudta, hogy szomszédja a nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett. A legenda sok más történet is leír vele kapcsolatban.
Égi jel hatására Myra városa megválasztotta püspökének, a fennmaradt írásokból tudjuk, kiválóan teljesítette püspöki feladatait – mondta el Ugrits Tamás atya, az iskola püspöki biztosa.
A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa például a leányoké, hajósoké, foglyoké, pékeké, kereskedőké, gyógyszerészeké és jogászoké és nem utolsó sorban a gyermekeké a tanulóké.
BPK
Fényképeket készítette: Nagy Anikó
Videó: Somogyi Tamás és BPK
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk