Feltétlen odaadással, reménnyel és derűs lelkülettel tenni a szegényekért – Spányi Antal püspök mutatott be szentmisét Szent Kalkuttai Teréz anyára emlékezve az érdi nővéreknél
2022.09.05. – A Szeretet Misszionáriusai Érd-parkvárosi házában mutatott be koncelebrált ünnepi szentmisét Spányi Antal megyés püspök, Teréz anya halálának 25. évfordulóján. A megyés főpásztor visszatekintett Szent Kalkuttai Teréz missziós munkájára, amelyet tovább folytatva feltétlen odaadással, bizalommal és derűs lelkülettel végeznek ma is a szerzetesnők. Hajdu Ferenc általános helynök a missziós nővérek nevében köszöntötte a püspököt, a nővéreket támogató paptestvéreit, a közéleti vezetőket, az ünneplőket és mindazokat a megjelent rászorulókat, akiket Érd és környékén tevékeny szeretettel szolgálnak a szerzetesnők. Hálát adott Teréz anya lelki-szellemi örökségéért, amelynek áldásos gyümölcse a nővérek térségben végzett munkája is.
A megyés püspök a szentmise elején megemlékezett a tavaly covidban elhunyt Gieszer Orsolya Margit MC nővérről, aki még Teréz anyától vehette át rendi ruháját, és akinek áldozatos élete sokak számára vált áldássá. Majd beszédében a főpásztor az egész világon tisztelt és ünnepelt Kalkuttai Teréz anyát olyan példaként állította, akinek élete ma is megszólít, és Krisztus- követésre hív bennünket. „Kalkuttai Teréz anya a világ szemében egy jelentéktelen asszony volt. A mai celebekért, a hírességekért rajongó világban látjuk magunk előtt a gyenge, apró nővért, és tudjuk, hogy amit Ő tett és tesz ma is a nővéreken keresztül, – akik az Ő karizmáját viszik tovább, – az jelentős és maradandó. … Itt vagyunk, mert szeretnénk részesedni a csodából, tanulni tőle. Amikor ezt a csodát szemléljük, szeretnénk tudni, mit akart Teréz anya, és szeretnénk, ha ez alakítaná és formálná életünket. Ahogy formálta a nővérekét is, akik hozzá kötődtek, akiknek irányítója volt, hogy teljes odaadottsággal, a legszegényebbek szolgálatára szenteljék életüket.”
A főpásztor kiemelte, hogy a Szeretet Misszionáriusai Rend képzése az egyetlen, amelyben a rendi tagok nem a kolostorokban, hanem a szegények közt élve, az ő gondozásukkal készülnek fel szerzetesi életükre. A jelöltek lelki képzése az imádság, a rend szellemének elsajátítása mellett az, hogy Isten vigaszát vigyék az elesettekhez, a haldoklókhoz. Hogy a nyomorultakban, a legszegényebbekben meglássák Krisztust. Ezzel a tapasztalattal tegyék le fogadalmukat, vállalják tudatosan áldozatos munkájukat, feltétlen odaadással, bizalommal és derűs lelkülettel.
Dr. Csőzik László polgármester Érd városa nevében a szentmise után köszöntötte a nővéreket, és felidézte a rend 33 évvel ezelőtti letelepedését a területen. A nővérek nevében a világi munkatársak is köszönetet mondtak a megyés főpásztornak a támogatásért, az évről évre megtartott hálaadó szentmiséért.
Az ünnepség végén Teréz anya ereklyéje előtt fejet hajtottak mai tisztelői, azok az érdiek, akik sokat köszönhetnek égi támogatásának és az utódokra hagyott missziós lelkületének. A hálaadó szentmisében a zenei szolgálatot a Gaudate dicsőítő zenekar végezte.
Berta Kata
Képek: Körtvélyes Tivadar
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal
Korábbi évek beszámolói:
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk