Az 1892-94 között épült a sárbogárdi Szent László templom, amelynek felszentelési évfordulóját püspöki szentmisével ünnepelték a hívek. Spányi Antal megyés püspök a beszédében az evangéliumhoz kapcsolódva a vak Bartimeus meggyógyítását párhuzamba állította az életünk során átélt gyógyulásainkkal. Aki megtapasztalta a hit gyógyító erejét, akit Jézus Krisztus segített megküzdeni az élet nehézségeivel, annak kötelessége tanúságot tenni Isten kegyelmeiről. Erre szólít minket a Szentatya által meghirdetett Hit Éve is.
A szentmise után a főpásztor a hívekkel együtt átvonult az egyházközség újonnan készült termébe, amely ezután a plébánia közösségi életét szolgálja, és olyan események, előadások helyszíne lesz, amelyre nemcsak hívőket, hanem a város minden polgárát várják.
Az ünnepségen Mészáros János plébános mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a közösségi terem megvalósulásához.
Az egyházközségi énekkar műsora után a püspök ünnepélyesen megáldotta a Szent Lászlóról nevezett termet és azt kívánta, hogy ez a hely sok igaz találkozás, lelki épülés helyszíne legyen.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk