Ökumenikus imahét 2023 - második nap - beszámoló

2023. 01. 16. | | 2023. 01. 17.

 

 

 

Közös örömünk, hogy az igazság Jézusban érvényesül – Bencze András evangélikus püspökhelyettes igehirdetése a 2023-as székesfehérvári ökumenikus imahéten

2023.01.16. – A 2023-as ökumenikus imahét második napján, a baptista imaházban gyűltek össze a város keresztény felekezeteinek hívei közös istentiszteletre, hogy a közösen mondott imádsággal együtt vallják meg hitüket Jézus Krisztusban. Kovács Dániel baptista lelkipásztor a befogadó közösség nevében köszöntötte a jelenlevőket és Bencze András evangélikus püspökhelyettest, az est igehirdetőjét. A lelkipásztor tanításában a nap gondolatát fejtette ki: „Ha az igazság érvényesül.”

A püspökhelyettes az imaesten azt hangsúlyozta: a társadalmi igazságosság, a jogi egyenlőség iránti elkötelezettség, a személyválogatás, valamint az előítélet nélküli életszemlélet és életmód megerősíti a keresztény egységet, és nemcsak kihívást, hanem örömöt jelent a Krisztus-követők számára. „A mi gyülekezeteinkben is beszélnek Isten jó rendjéről, de vannak, akik mégsem eszerint élnek. Ezt a ma esti igét tehát nekünk is komolyan kell vennünk azzal. És nem szabad elfelejtenünk, hogy az evangélium Jézusról szól, nem rólunk. Nekünk szól, a mi érdekünkben. A keresztény igehirdetés Jézusról szóló bizonyságtétel. Elhibáznánk a feladatunkat, ha csak a tennivalókat sorolnánk fel, és nem vennénk észre, hogy Jézus önmagához akarja hívni a farizeusokat, az írástudókat. A kijelölt bibliai részben ki is mondja: hányszor akartalak összegyűjteni benneteket! Olyan lenne minden igazságunk, mint a lyukas edény, – üres és céltalan – ha nem mennénk oda Jézushoz, aki össze akar gyűjteni bennünket. … „Tisztítsátok meg a kehely és a tál belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen” – mondta. A templomi kegytárgyakra vonatkozik ez. Mert Jézus már megtisztította, amikor kezébe vette a kenyeret, hálát adott, tanítványainak adta, és azt mondta: ez az én testem. És vette a kelyhet, tanítványainak adta és azt mondta: ez az Újszövetség az én véremben. Jézus megtisztította a kehely és a tál belsejét, mert testét és vérét adta a tálon és a kehelyben. És hirdeti nekünk is az evangéliumot, hogy az Ige, Isten szava megtisztít bennünket. Jézus mondja: Ti már tiszták vagytok az Ige által. És bátorít mindenkit, – maradjatok énbennem, és én is bennetek maradok. … Ő minket, testének edényeit megmosott szent vérével, megtisztította szívünket élő szavával. Nélküle semmit nem cselekedhetünk” – hangzott el a beszédben.

Az igehirdető majd azzal folytatta, hogy az első keresztény gyülekezetek rengeteg társadalmi igazságtalansággal találkoztak. Pál apostol olyan gyülekezeteket alapított, ahol sokféle ember, sokféle népből, különféle vallásokból, más-más társadalmi helyzetből való volt. Akik Jézust követték, nem vonultak az utcára jogaikért, hanem a gyülekezetben egyek, testvérek voltak. „Jézus nincs bezárva a templomba, velünk jön haza. Ha Őbenne egyek vagyunk az istentiszteleteken, akkor egyek vagyunk otthon is. Különben képmutatók lennénk. … Jézus nem egyszer régen – és a mi életünkben sem egyszeri alkalommal – tisztította meg népét. Hanem azért szól újra meg újra, adja nekünk önmagát az Oltáriszentségben, mert a régi énünkkel az óemberrel folyamatosan küzdünk. Míg Ő, a jó, le nem győzi bennünk a rosszat. Az igazság érvényesül. Ez a gyülekezet közös öröme, összetartó öröme. Uram Jézus, munkálkodjál a szívünkben!” – fejezte be beszédét a lelkipásztor.

A beszéd után Kovács Dániel imára szólította a jelen levő hívőket. Székesfehérvárért, a város intézményeinek működéséért, az itt élő polgárok körülményeiért és jólétéért, a békéért, a keresztény közösségekért mondtak imákat minden felekezetből. A záróáldás előtt a baptista lelkész azt kérte, a hívek másnap mondjanak áldást a városban működő munkahelyekre és minden emberre, akik itt dolgoznak, tanulnak. És áldjanak meg minden családtagot, barátot, ismerőst. Majd a Krisztus-hívők egységében tartott imaest Bencze András áldásával zárult. A fehérvári ökumenikus imahét második napján a baptista kamarakórus végezte a zenei szolgálatot.

Berta Kata
Fényképeket készítette dr. Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

 


 

Az imahét eseményeinek összefoglalója: 2023-as imaév eseményei

 


 

Kapcsolódó videóanyag

Képtár

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | E-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk