Mintegy 2000 gyerek vett részt az idei Kárpát-medencei gyermekrajzpályázaton
2023.06.02. - A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban rendezték meg csütörtökön a 11. alkalommal meghirdetett Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat magyarországi eredményhirdetését és díjátadóját. A Fényesebb a láncnál a kard című idei felhívás a Petőfi bicentenáriumhoz és a magyar honvédség 175 éves fennállásához kapcsolódott.
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhellyel és a Nagyváradi Tanoda Egyesülettel közösen hirdette meg idén is a pályázatot, melynek célja, hogy erősítsék a fiatalokban a hazaszeretet, felkeltsék az érdeklődésüket a hadtörténelem iránt és hangsúlyozzák számukra a honvédelem fontosságát. A kiírást minden évben a Magyar Kultúra Napján teszik közzé, a beadási határidő március 15-e környékére esik, majd a díjátadót a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartják meg.
Idén a 200 éve született Petőfi Sándor előtt tisztelegtek és megemlékeztek a honvédség létrejöttének 175. évfordulójáról. A gyerekek Kárpát-medence szerte egyénileg és csoportosan is alkothattak, több mint 2000 alkotótól 1756 pályamunka érkezett. A rajzokat több mint 100 magyarországi, 37 erdélyi és partiumi, valamint 4 felvidéki településről küldték be a diákok, csak Székesfehérváron 389 rajz született.
Hagyományosan Nagyváradon már megtartották az eredményhirdetést, míg a magyarországi díjátadóra és a rajzok egy részének kiállítására csütörtökön délután Székesfehérváron került sor. A Kákics együttes szereplését követően Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője nyitotta meg az ünnepséget. Hangsúlyozta, határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs, ezt bizonyítja, hogy a határon túlról is nagy számban küldtek alkotásokat. A pályázatnak különös jelentősége van azért is, mert a szomszédunkban háború dúl, a déli területeken, a Nyugat-Balkánon pedig ellenségeskedés tapasztalható. Egy katonának a fizikai mellett lelki felkészülésre is szüksége van, hogy tudja, az élete árán is megvédi országunkat, a hazánkat, a nemzetünket, ezt erősíti a fiatalokban az alkotás.
A pályázók nagy számára tekintettel helyezéseket ezúttal sem osztottak ki. Az összes alkotó mintegy 15 százalékának díjazására nyílt lehetőség Arany-ceruza, Ezüst-ceruza és Bronz-ceruza kategóriákban, illetve különdíjakkal. 175 díjazottat történelmi vonatkozású könyvekkel, ajándéktárgyakkal jutalmaztak, és minden pályázó kapott egyedi tervezésű emléklapot.
Székesfehérvár Önkormányzatát Deák Lajosné család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka képviselte az eseményen, részt vett továbbá Spányi Antal megyés püspök és dr. Eleki Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, dr. Görög István, a főszervező HTBK Székesfehérvári Szervezetének elnökhelyettese, Görög Viktória, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ügyvezetője és Sipos Gábor, a Honvéd Kulturális Egyesület elnöke.
Forrás: szekesfehervar.hu
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
| 1 | ||||||
| 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
| 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
| 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
| 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
| 30 | 31 |
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk