Mindenszentek ünnepe - Halottak napja - videóetűd

2021. 11. 01. | | 2021. 10. 31.

 

 

Mindenszentek azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akik nem kaptak külön napot a naptárban. A mindenszentek napja a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje. Ez az ünnep nem a temetőkről és a holtakról szól, rájuk november 2-án, halottak napján emlékezünk.

Mindenszentek napja örömünnep. A szenteket ünnepeljük, akik eljutottak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra, Isten örök Országába. Mert ezek a szentek is az Egyház tagjai. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van. Az első része az úgynevezett küzdő Egyház, a földi Egyház. Küzdőnek nevezzük, mert mi itt a földi életben küzdünk a gonosz cselvetései, a bűnök és az élet számtalan vihara között, hogy az örök életre eljussunk. Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Miután megszűnik minden akadály bennük, Isten Országába jutnak majd. Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház, amelyet a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő, imádságos kapcsolatban van egymással.

2021-es MKPK közlemény:

 halottak-napja_2021.doc (139 kB)
 halottak-napja_2021.doc (139 kB)

 

BPK
Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata




< 2026. november >
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

 

 

 


 

 



 


 

 


 



 

 

 

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk