Vox Alba jótékonysági koncert - sajtótájékoztató - beszámoló

2014. 11. 14. | | frissítve 2014. 11. 18.

 

 

Jótékonysági koncert és lemezbemutató a fehérvári Bazilika javára

Jótékonysági koncertet tartanak a székesfehérvári Bazilika javára november 22-én, szombaton 19 órakor a Vox Alba együttes közreműködésével, amelyről Vakler Anna művésztanár és Spányi Antal megyés püspök a sajtó nyilvánossága előtt beszélt. A főpásztor püspök elmondta, a Bazilika állapota folyamatosan romlik, újabb sérüléseket fedeztek fel, ezért fontos minden segítség, amellyel a templom teljes renoválását támogatják.

Spányi Antal püspök kiemelte, hogy a Bazilika felújítása kapcsán sokan álltak az egyház mellé. Magyarország kormánya és Székesfehérvár Önkormányzata és jelentős támogatást adott az első, szükséges munkák elvégzéséhez, de civil szervezetek, egyházközségek és magánemberek is ajánlottak fel adományokat. A Sapa Fehérvár AV19 jégkorong klub, és a Vizivárosi hívek jelentős összeget adományoztak, de a Vox Mirabilis kamarakórus koncertje is támogatta a felújítást. Szeretnénk megköszönni nekik a támogatást a november 22-én megvalósuló koncerttel." - mondta el Spányi Antal püspök.

"Lemezünk kétéves alkotói folyamatot zár le, amelynek témája Szent István életműve. Az elmúlt 800 év szöveges és zenei emlékei teszik lehetővé, hogy megelevenedjék, amit részben a krónikák, a liturgia, részben pedig a népi emlékezet őrzött meg róla. Ebből merít a lemez anyaga. Olyan művészeket hívtunk meg a közös munkába, akik valamennyien kötődnek nemcsak a városhoz, hanem a bazilikához is." - mondta el Vakler Anna népdalénekes a Vox Alba együttes alkotásáról.

A koncert köszönet és hálaadás mindazok számára, akik adományaikkal eddig is támogatták a Bazilika felújítását.  A hangverseny egyben lemezbemutató is lesz, az Üdvözlégy Szent István király hanglemez a helyszínen megvásárolható. A belépés ingyenes, az adományokat és a lemez bevételét a fellépő neves művészek a renoválásra ajánlják. A Vox Alba Együttes tagjai: Berki Lilla, Enyedi Ágnes, Molnár Boglárka, Lendvai Judit, Szabó Ágnes, Vakler Anna éneke, Cserta Balázs, Lendvai Tibor fúvós és ütős hangszerek, Varró János pengetős hangszerek, fujara és fujark.

BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK

 

Kapcsolódó videóanyag

© Székesfehérvári Egyházmegye

Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail

Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk