A Horvát Köztársaság budapesti Nagykövetségén június 30-án megünnepelték a Horvát Államiság Napját. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelték a Magyarországon akkreditált diplomáciai testületek képviselői, a magyar és horvát politikai, kulturális, egyházi és gazdasági élet képviselői, valamint a magyarországi horvát közösség tagjai. A Horvát Köztársaság nagykövete Gordan Radman Grlić magyar, angol és horvát nyelven köszöntötte az egybegyűlteket.
A nagykövet meghívására az ünnepségen részt vett Spányi Antal székesfehérvári püspök és a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Felelevenítették a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum tavalyi történelmi jelentőségű István, a szent király kiállítását, amelyre Gordan Radman Grlić nagykövet hathatós támogatásával, hatszáz év után újra Magyarországra érkezhetett Szent István király állkapocsereklyéje. Spányi Antal püspök a találkozón elmondta, a magyarok és a természetesen a székesfehérváriak számára sokat jelentett a gesztus, hogy az államalapító szent uralkodónk egykori sírja közelében megrendezett kiállításon ismét látható volt a Raguzába (Dubrovnikba) került becses relikvia.
BPK
Fényképeket készítette: Kristina Goher
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk