Gyermekkorában arról álmodott, hogy mesekönyveket illusztrál, de Isten kiválasztotta saját könyvének, a Bibliának szemléltetésére. Az üzenetében és hatásában felmérhetetlenül gazdag könyvet nem szokványos tűzzománc képekkel bemutatva, egészen sajátos módon nyílik meg előttünk egyetemes kulturális, és hitbeli örökségünk. A Szent István Művelődési Házban nyílt meg Szűcsné Novák Mária tűzzománcművész kiállítása „A nők a Bibliában” címmel. Színes, harmónikus képi világával sokakat megörvendeztetett már, azt az örömöt adják át fantáziadús, a lélek szépségét megidéző művei, mellyel az örök fiatal művésznő készíti Biblia illusztrációit.
A megnyitón köszöntőt mondott Spányi Antal megyés püspök. A kiállítást megnyitotta Somogyi László református lelkészi-elnök. A művésznő nagyon alapos munkával kigyűjtötte a Szentírásban szereplő nők történeteit, feldolgozta életútjukat, és sajátos jegyeket viselő tűzzománc ábrázolásaival magyarázza, értelmezi, színesíti a bibliai női alakokról kialakult képünket - hangzott el beszédében.
Vannak szép számmal olyan nőalakjai is a Szentírásnak, akikről többnyire megfeledkezik a köztudat, mint például Pilátus felesége. Olyan apró kis mozzanatai ezek a Szentírás történeteinek, amelyek esetenként példázatként is szolgálhatnak, másrészt pedig színesítik a jellemrajzokat. Mit üzennek ezek a női alakok, a Bibliában "a jó feleség", "a jós szellemtől megszállt leány", "a szegény özvegy" vagy "a házasságtörő asszony" a csodás születések, a hőstettek, a féltékenység szereplői?
Akit érdekel a válasz, tekintse meg Szűcsné Novák Mária tűzzománc kiállítását a Szent István Művelődési Házban.
BPK
Videó: Somogyi Tamás és BPK
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk