Kedves egyetemisták, fiatal felnőttek!
Megteremtettük a lehetőségét annak, hogy tudjatok egymással találkozni és megbeszélni mindazokat a kérdéseket, amik érintik az életeteket. Ezért létrehoztuk a Szent Imre Ifjúsági Közösséget, a SZIKRA-t, ahol egy kis imádság után különböző teológiai és pszichológiai előadásokat hallgathattok, olyanokat, amik érintik életünk alapvető dimenzióit: az Istennel, a többi emberrel és az önmagunkkal való kapcsolatunkat. Majd a felmerült témák átbeszélésére, végül pedig kötetlen együttlétre van lehetőség.
A Szent Imre templom alatti klubhelyiségben találkozunk minden pénteken 19 órakor. Gyere el és hívd ismerőseidet, barátaidat! Az érdeklődőket folyamatosan várjuk!
Szilágyi Szabolcs atya
Plakát letöltése:
szikra2014.pdf (1.4 MB)
2014. január-március témák
január 10:
Imamódok és imafajták (Szabolcs atya)
január 17:
4. alkalom: meghívott előadó: Stock Károly és felesége: párválasztás, elköteleződés, hűség
január 24:
Váratlan találkozás (János atya)
január 31:
Szorongásaim és én - Hogyan motiválja életeseményeimet, hogy miért, és mitől félek? (Kata)
február 7:
Istenképek, ahogy beteggé tesznek és ahogy gyógyítanak (Szabolcs atya)
február 14:
Visszautasított találkozás (János atya)
február 21:
Senki sem önmagának való sziget. – Ismerősök, közeli barátok, vagy elkötelezett barátok vesznek körül? (Kata)
február 28:
4. alkalom: meghívott előadók: Kovács Péter és Bankó Anna: szociális kérdések: cigányság – fogyatékkal élők
március 7:
A belső szabadság (Szabolcs atya)
március 14:
Bátorító találkozás (János atya)
március 21:
Szakmai útkeresés: melyik szakmára vagyok alkalmas, mit érdemes tanulnom? –
Hogyan fejleszthetem vagy ismerhetem fel saját képességeimet? - Életpálya-tervezés –
Pályaorientáció. (Saller Szilvia coach interaktív előadása - Kata)
március 28:
4. alkalom (meghívott előadó: Spányi Antal megyéspüspök)
április 4:
Szerelmes vagyok vagy mégsem? – Szeretlek, ha – szeretlek mert - szeretlek (pont). (Kata)
április 11:
Egy megszokott megszokhatatlan: a Szentmise (Szabolcs atya)
április 18: elmarad (Nagypéntek)
április 25:
A világi híveknek az Egyházban és a világban betöltött szerepéről és küldetéséről (János atya)
május 2:
4. alkalom (Kata és Szabolcs atya: képmeditációs ima és szemlélődő ima a
gyakorlatban)
május 9:
A négy sarkalatos erény megélése: okosság, igazságosság, bátorság, mértékletesség
(Szabolcs atya)
május 16:
Női és férfi identitás. Melyek a férfi és női szerepek? (Kata)
május 23:
Az irgalmasságról (János atya)
május 30:
4. alkalom (meghívott előadó: Keresztmetszett - ifi együttes)
június 6: záró alkalom: kerti parti :)
© Székesfehérvári Egyházmegye
Impresszum | Püspökség Hivatal e-mail | Honlapreferens e-mail
Híreink | Média | Adattár | Gyűjteményeink | Történelmünk